2026. április 10. péntek, Zsolt
11°C Budapest

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna

„A f*sz kivan” – Vérlázító, ami egy nógrádi faluban történik, most már elszakadt a cérna
Már sokadszorra történik meg ugyanaz.
2026. április 10., péntek 16:22
Vágólapra másolva!

Nem válogatta meg a szavait, és kemény üzenetben adott hangot érthető felháborodottságának egy ludányhalászi lakos a közösségi médiában. 

A Nógrád vármegyei település nyilvános Facebook-csoportjában osztotta meg egy nő csütörtökön, hogy az autójának egyik visszapillantójából lógott a tükör, amelyet szerencsére végül vissza tudott pattintani. A kellemetlenség okaként a faluban figyelmetlenül közlekedő embereket nevezte meg.

Fotó: Ludányhalászi, a Mi falunk / Facebook

Nem ez volt ugyanis az első eset, hogy a család háza előtt károkat szenvedett egy kocsi. Mint írta, öt éve lakik a faluban, de ez idő alatt egyszer a fia, kétszer pedig a párja autóját törték össze ismeretlenek, most pedig az ő kis Hondája került sorra.

Közlekedjetek már figyelmesebben, mert a f*sz kivan… 

– fogalmazott kissé rusztikusan a károsult, aki néhány fényképpel is alátámasztotta panaszát, és posztja végén költőien csak annyit kérdezett: „van még valaki?”

 

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk