
Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés
Valóságos mikulássá vált a legendás kosaras miután többezer ajándékot osztott ki gyerekeknek. A toronymagas, volt NBA-sztár azt mondta, hogy okot akart adni a srácoknak a mosolygásra 2021 karácsonyán, úgyhogy felhívta néhány barátját, kétezer játékkonzolt és néhány biciklit is vettek a gyerekeknek.
Az EssentiallySports-nak adott nyilatkozatában Shaq azt mondta, hogy a szülei miatt szeretett volna visszaadni a közösségnek.
„Sosem volt sok mindenem gyerekként, apám kiképző volt, anyukám meg egy keményen dolgozó nő. Nekünk is kevés volt, de megtanították a visszaadás értékét. Megtanítottak segíteni azoknak, akiknek szükségük van rá” – mondta.
Azzal folytatta, hogy egy játékbolt statisztikáiból azt is megtudta, hogy 15-20 millió gyerek ajándék nélkül ébred fel karácsonykor.
„Ezt egyszer én is átéltem, nem szeretném, hogy több gyereknek is át kelljen” – tette hozzá.
Elmondta, hogy amíg a Földön van mindig arra fog törekedni, hogy a gyerekek jó minőségű játékokhoz juthassanak, ne csak olcsó promóciós termékekhez. Azt mondta, hogy két különböző nagyvállalatnál dolgozó barátját hívta fel. Tőlük kapott kétezer játékkonzolt, és emellett még elment egy helyi áruházba, és vett néhány biciklit is – írta a LadBible.
Címlapfotó: twitter.com/PepsiStronger

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott

„Ukrajnának csak az európai piacra és pénzre van szüksége” – nyersen kimondta az ukrán politológus

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot