
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Hatalmas titok övezi annak az amerikai nőnek az esetét, akit egy fához kötözve találtak meg egy erdőben, a nyugat-indiai Mahárástra államban – írta pénteken a BBC.
Az 50 éves Lalita Kayi-t egy héttel ezelőtt fedezték fel India sűrű erdejében, miután az arra járó pásztorok meghallották segélykiáltásait.
A kiérkező rendőrök lefűrészelték a bajbajutottról a láncot, majd kórházba vitték, pénteken pedig már pszichiátriai intézetbe szállították további kezelésre.
A nőnél találtak egy mobiltelefont, egy tabletet és pénzt is, ezzel pedig kizárhatták a lopás indítékát. Az is kiderült, hogy a mentális betegségben szenvedő Kayi csak angolul beszél.
A nő ráadásul eleinte megszólalni sem tudott, ezért jegyzetek segítségével kommunikált a rendőrökkel és orvosokkal, amelyekben férjét hibáztatta, amiért 40 napig élelem és víz nélkül hagyta. A szakemberek nem tudták ellenőrizni ezeket az állításokat, és valószerűtlennek tartják, hogy valaki ennyi ideig maradjon életben élelem és víz nélkül.
A hatóságok úgy vélik, hogy Kayi balett-táncos volt Amerikában, aki körülbelül 10 évvel ezelőtt azért költözött Indiába, hogy jógát és meditációt tanuljon. Ekkor ismerkedett meg férjével, akivel feltehetően összeveszett. Pár kérdés azonban még továbbra is megválaszolatlan, hiszen egyelőre nem tudni, mikor és hogyan került az erdőbe.
A hatóságok gyilkossági kísérlet miatt indítottak eljárást a férj ellen, akit azóta keresnek, a nőnél talált elektronikus eszközökön pedig további nyomok után kutatnak.
Korábbi tartalom:
Napokig fához kötözte tinédzser gyerekét egy kegyetlen férfi

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott