
Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal
Az Egyesült Államokban, Oklahomában a napokban letartóztattak egy férfit és barátnőjét, miután az apa 15 éves lányát egy fához kötözve találták meg – írta pénteken a Crime Online.
A rendőrséget egy szemtanú értesítette, aki elmondta, hogy a tinédzsert már legalább három napja tartják megkötözve a hátsó udvaron, testét pedig sérülések borítják.
Johnny James a nyomozóknak azt állította, hogy lánya fejlődési rendellenességgel született, így nem talált más módot annak megakadályozására, hogy lánya a házban ürítsen. Továbbá kiemelte, hogy gyermekét csupán 1 órára kötözte meg, amíg ő távol volt.
James barátnője azt mondta, hogy nem tudott semmiről, mivel éppen zuhanyzott, utána pedig indultak a templomba.
A férfit és a nőt gyermek elhanyagolásával, valamint Jamest gyermekbántalmazással vádolják. A pár jelenleg börtönben várja augusztus 9-ei bírósági meghallgatását.

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre

Német védelmi miniszter: semmi megalázó nincs a herevizsgálatban a sorkatonai orvosi vizsgálaton

Amputációk, drónfóbia és vegyi sérülések - az ukrán front szörnyűségeiről számoltak be orvosok

A metró elé rántott egy fiatal lányt a szudáni migráns Hamburgban

Több tucat halálos áldozata van a földcsuszamlásoknak Indonéziában

Több mint kétszázan halhattak meg bányaszerencsétlenségben a Kongói DK-ban