Orbán Viktor: Nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet vagyunk

Nem tudunk úgy segíteni az ukránoknak, hogy szétlövetjük Magyarországot – reagált a baloldali követelésekre a Hír TV Napi aktuális című műsorában tegnap este Orbán Viktor.

A miniszterelnök Gyurcsány Ferenc minapi bejegyzéséről megjegyezte: annak lelkisége a tinédzserkorára emlékezteti, amikor az indián regényeket olvasva az ember folyamatosan úgy érzi, hogy van valakivel, vagy a fehérekkel, vagy az indiánokkal, de a politika nem ez a világ. – A politikában felnőtt, érett lelki alkatú embereknek van csak helye, aki nem azonosul a konfliktus egyik vagy másik szereplőjével, hanem tisztázza, hogy kik vagyunk mi, és mi a viszonyunk ehhez a konfliktushoz – jelentette ki.

Ez nem egy kalandregény, ez vérre megy. Itt emberek halnak meg, országokat lőnek szét, gazdaságok omlanak össze – figyelmeztetett Orbán Viktor a Hír TV Napi aktuális című műsorában az ukrajnai háborúval kapcsolatban. Gyurcsány Ferenc nyilatkozatáról szólva – amelyben a baloldali politikus közölte: „Pocsék ember leszel vagy meghalsz. Melyiket választanátok? Orbán ezt a választást hagyja a hazának, neked” – kijelentette: „nem pocsék, hanem nagyszerű nemzet a magyar, amit az is alátámaszt, hogy népességarányosan mi fogadjuk be a legtöbb menekültet, az ország lakosságának több mint öt százalékát láttuk már el."

Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Béke és biztonság

A miniszterelnök azt is tisztázta, hogy az sem jelent az ukránoknak segítséget, ha elzárjuk az orosz gáz- és olajcsapot, és a magyar gazdaság három vagy négy nap múlva megáll. – Ráadásul nincs is felelősségünk ezért a háborúért, mert akik a háborúról döntöttek egyik vagy másik oldalon, velünk erről nem konzultáltak, minket nem vontak be, ez nem egy közös döntés részeként alakult ki, amely megalapozná Magyarország felelősségét – rögzítette Orbán Viktor.

A miniszterelnök úgy látja, hogy a magyar baloldal inkább azokkal van együttműködésben, akik szeretnék a NATO-t „beletolni” ebbe a konfliktusba. – Nem tudom megnyugtatni a magyar közvéleményt abból a szempontból, hogy a NATO álláspontja egyszer s mindenkorra megváltoztathatatlan. Minden alkalommal, amikor összeülünk, és áttekintjük a helyzetet, mindig megfogalmazzák azokat a véleményeket, hogy a NATO-nak magának is részt kéne venni ebben a konfliktusban – hívta fel a figyelmet.

Orbán Viktor, aki szerint ha a baloldal nyerne a választásokon, akkor Magyarország is ezekhez a háborúba lépést erőltető országokhoz csatlakozna a katonai szövetségen belül. 

Magyarországon a nemzeti oldal úgy fogalmaz, hogy ez egy orosz–ukrán háború, mi pedig a magyarok vagyunk, mi segítünk a bajba jutottaknak, de ugyanakkor egyetlen lépést sem teszünk, amely bajba sodorhatná Magyarországot – jelezte a miniszterelnök. Hozzátette azt is: „nem tudunk segíteni senkin úgy, hogy közben tönkretesszük saját magunkat."

Orbán Viktor megerősítette azt a március 15-én is elmondott álláspontját, hogy a szomszédunkban zajló konfliktus nem a mi háborúnk, ha belesodródunk, semmit sem nyerhetünk, de mindent elveszíthetünk. 

A nemzeti oldal álláspontja világos, hogy a béke oldalán maradunk – rögzítette a miniszterelnök.

A választás még nem dőlt el 

A vasárnapi országgyűlési választásokról Orbán Viktor azt mondta, egyelőre nem lefutott a meccs

Szerinte a választásnak mindig van egy rejtélyes része, ami a közvélemény-kutatók számára is felderíthetetlen.

Járom az országot, beszélek az emberekkel, és azt kell mondanom, hogy ezt a bonyolult geopolitikai-gazdasági összefüggésrendszert, ami az orosz–ukrán háború és az ahhoz való magyar viszony, meg az amerikaiak abban játszott szerepe, kristálytisztán és világosan értik – magyarázta a miniszterelnök. 

Mindegy, mit mutatnak a fölmérések. Ott mindig történhet valami, egészen biblikus alapja is van ennek: Jézus, Barabás. Tehát hiába várja az ember, hogy a józan ész alapján világos, hova kellene szavazni, meg az elmúlt 12 év eredménye alapján is elég világos, hogy csak a Fidesz tudja a békét, a biztonságot, az elért eredményeket megvédeni – vázolta a választási döntés lényegét Orbán Viktor, aki mindenkit arra kért, vigye el azokat a barátait, családtagjait, akik úgy gondolkodnak, mint ők. 

A hétvégi gyermekvédelmi népszavazásról a miniszterelnök szintén úgy fogalmazott, tapasztalatai szerint a magyar emberek tisztán látják azt is, hogy a családok „átszerkesztése” és a gyerekek elé tolt szexuális propaganda komoly ügy.

A mi józan eszünk, a természetes ellenálló képességünk miatt ez csak lassan nyert teret Közép-Európában. A többi ország is jól tartja magát, a horvátoktól föl egészen Lengyelországig – mondta Orbán Viktor, megemlítve, hogy 2011 környékén Litvániában már téma volt ez, csak akkor elkerülte a figyelmünket. A kormányfő szerint Nyugat-Európában ez a kulturális jelenség szinte már korlátlanul rombol. – Ott, ha elküldöd a gyerekedet az iskolába, nem lehetsz abban biztos, hogy aznap nem valamilyen összevissza identitású politikai aktivista magyarázta el egyébként egy fogékony életkorban lévő gyermekednek, hogy tulajdonképpen nem is biztos, hogy fiú vagy, meg lehetnél nő is, ez csak rajtad múlik – magyarázta a miniszterelnök. 

Átalakítjuk a magyar energiatermelést 

A következő évtizedben úgy alakítjuk át a magyar energiatermelés szerkezetét, hogy javarészben nukleáris forrásból származik majd, a másik része pedig napenergiából. És ez a kettő együtt kiteszi a mi energiaszükségletünknek több mint kilencven százalékát – mondta Orbán Viktor az energiafüggőségünkre vonatkozó kérdésre válaszolva. A kormányfő szerint azt kell kialakítani, hogy ne függjünk egy beszállítótól. 

A miniszterelnök arra is felhívta a figyelmet, hogy egész Európában élelmezési válság köszönthet be, ezért kellett megtiltani a magyar gabona exportját. 

„Mögöttünk egy világjárvány, mellettünk egy háború, előttünk egy teljesen bizonytalan, veszélyes európai helyzet, hát erre én sem számítottam. Ennek a választásnak a tétje tehát még a magamfajta vén csatalovak számára is óriási, sokkal nagyobb, mint amit valaha gondoltam volna." - foglalta össze Orbán Viktor.

Forrás: Magyar Nemzet

2022. március 28. 19:19
Szexuális erőszak bűntettének gyanúja miatt folytat eljárást a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Vizsgálódik a német ügyészség az állatvédelmi törvény lehetséges megsértése miatt egy bajorországi tóban a fürdőzőke...
Magyar középiskolás diákokkal végzett közös kísérleteket az űrhajós.
A büfések megélhetését veszélyezteti az óriási pusztítás.
Ismét botrány Azahriah körül! Drog, alkohol, öngyilkosság, ezekre buzdítja szövegeiben a népszerű énekes, főként kis...
family
Letört fák, áram és víz nélküli háztartások. Sztárokat sem kímélte a pusztító hatalmas vihar. Horváth Éva, Molnár An...
family
Országszerte több mint tíz ezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar miatt. A sérültek száma is közel...
family
A színésznő különleges kulturális eseményen lépett fel, ahol első mesterével is találkozott.
Öngyilkosságra, droghasználatra buzdítja a fiatalokat Azahriah - derül ki a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság hiva...