Orbán Viktor Kötcsén: Nemzeti konzultációt indítunk a kiszivárgott adótervekről

Békemenetek kellenek, mozgósítás, mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek – jelentette ki a kötcsei polgári pikniken Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kiszivárgott tiszás adótervekről nemzeti konzultációt is fognak indítani, és mindenkit arra kért, hogy tegyen meg mindent a közös cél érdekében.

A kötcsei Polgári Pikniken idén először a nyilvánosság előtt mondott beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. A jobboldali–konzervatív értelmiség és politikusok találkozója 2004 óta a nemzeti oldal legfontosabb fórumának számít, ahol évről évre kijelölik az előttük álló feladatokat.

A rendezvénynek immár huszonegyedik alkalommal adott otthont a somogyi település Dobozy–kúriája. Az esemény egyik kiemelt programpontjaként a kormányfő ezúttal nem zárt körben, hanem nyilvánosan osztotta meg gondolatait. Orbán Viktor Kapu Tibor, a második magyar űrhajós felszólalását követően lépett színpadra, és hosszú taps után kezdte meg beszédét.

A miniszterelnök jelezte: a nyár folyamán elkészült győzelmi tervről számol be a hallgatóságnak, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyilvánosság miatt a megszokott kötetlenebb, személyesebb kiszólások ezúttal elmaradnak. Mint fogalmazott, az ellenfél titkolózásával szemben a kormányoldal a nyíltságot választotta. „Mi mindig azt csináltuk, amit mondtunk, és azt teljesítettük is” – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a beváltott ígéretekből fakadó bizalom hozta el sorozatos választási győzelmeiket, és szerinte a jövőben, a 2026-os választáson is ez lesz a döntő kérdés: 

 

kiben lehet bízni?

A kormányfő élesen bírálta a Tisza Pártot, amely szerinte nyíltan vállalta, hogy mást tenne kormányon, mint amit most ígér. „A Tisza ezüst tálcán kínálta fel a fejét, fogadjuk el” – fogalmazott Orbán Viktor. Úgy látja, az új párt a „balhépolitikát” képviseli, amit az is mutat, hogy a polgári piknik helyszínére, Kötcsére is eljöttek pont a mai napon.

„Erre kell felkészülnünk. Ez nevezhetjük kiskakas-politikának. Ott kakaskodás van, melldüllesztés, nagyot mondás. Ott mindig a kiskakas áll a világegyetem középpontjában, de a kiskakasból soha nem lesz nagykakas” – mondta a miniszterelnök utalva Magyar Péterre.

Orbán Viktor: Amit Nyugat-Európának hívunk, az ma Közép-Európában található meg

Orbán Viktor poénosan kitért arra, ugyan hosszú lesz a beszéd, de nem fogja nagyon túlhúzni, mert a feleségével ma ünneplik a 39. házassági évfordulójukat, ezért estére haza kell érnie. Ezután komolyra fordítva a szót, felidézte: Kötcsén tavaly felállítottak egy tézist, ami szerint amit Nyugat-Európának hívunk, az ma Közép-Európában található meg. Mint mondta, a nyugati világot a hit és az értelem tartja életben, mert vannak dolgok amiket csak ezekkel lehet megérteni. 

Azonban ez az iszlamizációval kezd kiveszni a kontinens nyugati felén, és már csak Közép-Európában található meg. Elárulta azt is, tavaly számos kérdést hagytak nyitva a tavalyi találkozón, amire mára mind választ kaptak. Megemlítette többek között például az amerikai elnökválasztást, az orosz katonai győzelmet.

Kifejtette, az Egyesült Államokban az új elnökkel új stratégia is jött: felismerték, ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, akkor az Egyesült Államok le fog maradni. Beismerték azt a tényt, hogy Kínának számos olyan előnye van, amit nehéz, vagy egyáltalán nem lehet behozni. Beismerték azt is, hogy az orosz-ukrán háborút Oroszország megnyerte. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy vesztésre állnak a Csendes-óceáni térségben a katonai jelenlét tekintetében: Kína ugyanis lassan de biztosan integrálni fogja a térséget a saját gazdaságába. Végezetül beismerték azt is, hogy az Európai Unió gyenge marad.

A kormányfő szerint ezért az Egyesült Államok szétbontja a jelenlegi ismert világgazdaságot és a saját gazdaságukat helyben szeretnék fejleszteni. 

Ennek fényében mi történik Európában? Orbán Viktor szerint a legfontosabb kérdés, hogy talpra tud-e állni az uniós gazdaság. Mint mondta, a francia és a német belpolitikai és gazdasági helyzetet elnézve, aligha. Pozitívan nyilatkozott viszont Lengyelországról, ahol szerinte kezd véget érni az új elnök miatt a liberális hegemónia, ami a visegrádi négyekre is jó hatással lehet. Leszögezte: a nyugatnak bele kell törődnie abba, hogy Vlagyimir Putyin marad Oroszország elnöke, a háborút pedig az oroszok megnyerték.

Orbán Viktor felidézte, az Egyesült Államok nyíltan rezsimváltást hirdetett Oroszországban, aminek következménye a mostani konfliktus, amelyben az Európai Unió finanszírozza a háborút. Mint fogalmazott: ebben a versenyben Oroszország jelenleg előnyben van, miközben Európa saját magát gyengíti.

Ukrajna felosztása megkezdődött

A kormányfő hangsúlyozta: Ukrajna sorsa megpecsételődni látszik, az ország felosztása már megkezdődött. „Orosz zóna már létezik, a vita ma csak arról szól, hány megyét tartalmazzon” – mondta. Orbán Viktor szerint Ukrajna három részre szakad: orosz övezetre, egy demilitarizált területre, valamint egy nyugati zónára.

A miniszterelnök ezután az Európai Unió helyzetét értékelte. Felidézte: 2008-ban az EU még a világ gazdasági teljesítményének 25 százalékát adta, míg az Egyesült Államok 23-at. Ma az arány megfordult, az amerikaiak 27, az európaiak viszont csupán 17 százalékot képviselnek. „Ez egyértelműen a rossz európai vezetés következménye” – hangsúlyozta.

Orbán Viktor kijelentette: az Európai Unió jelenleg a szétfeslés állapotába lépett, és ha ez így folytatódik, a szervezet legfeljebb még egy hétéves költségvetést tud elfogadni. „Ez lesz az Unió utolsó költségvetése, ha nem történik gyökeres változás” – fogalmazott.

A kormányfő hangsúlyozta, a kiút az unió mélyreható átszervezése. Egy „körkörös Európa” modelljét vázolta fel, amelyben a tagállamok eltérő szinteken kapcsolódhatnak egymáshoz. Ennek első, legkülső körében azok az országok helyezkednének el, amelyek csupán két területen akarnak együttműködni: a katonai biztonságban és az energiabiztonságban. Ide sorolható Törökország, az Egyesült Királyság, de akár Ukrajna is.

A második kör a közös piacot jelentené. Ebben az övezetben azok az államok kapnának helyet, amelyek a biztonság mellett a gazdasági együttműködésből is részesedni kívánnak, hasonlóan a mostani EU-s belső piachoz.

A harmadik kör a közös pénzhez, vagyis az eurózónához kapcsolódna. Itt már a közös monetáris politika mögé közös költségvetés is társulna, ami stabilitást biztosítana az érintett tagállamoknak.

Negyedikként említette, hogy a legbelső kör pedig a politikai unió lenne, ahol nemcsak a gazdasági együttműködés, hanem közös politikai elvek és értékek is kötelezően érvényesülnének. Ide tartozna a migrációhoz, a jogállamisághoz vagy a társadalmi kérdésekhez kapcsolódó közös szabályozás és annak kikényszeríthetősége is.

A kormányfő leszögezte, csak egy ilyen körkörös, rugalmas szerkezet biztosíthatja, hogy az európai országok különböző szintű együttműködésekben, de mégis közösen működjenek. Ha erre nem áll át az unió, a kormányfő szerint „legfeljebb még egy hétéves költségvetés készülhet el, aztán szétbomlik”.

Ha nem állunk át erre a rendre, az unió szétbomlik

– hangsúlyozta Orbán Viktor.

Miért nem ment tönkre a magyar gazdaság, amikor az uniós tönkrement?

Ezt a kérdést is feltette beszédében Orbán Viktor. Szerinte azért, mert Magyarország időben, 2010-ben levált az európai gazdasági modellről, ami egy segély alapú gazdaság. Orbán Viktor rámutatott: mi egy másfélét építettünk fel, amit munkaalapúnak lehet nevezni. Ennek legfontosabb eleme - többek között- a munkaerőpiaci szabályozás, ami sokkal rugalmasabb mint a nyugati országokban: az alapelve, hogy

aki dolgozni akar, az dolgozzon.

Más a munkanélküli segélyrendszer és az adórendszer is, csak nálunk van egykulcsos rendszer. Külön kiemelte a családtámogatási rendszert is: míg a nyugat alanyi jogon adja a pluszpénzt, Magyarország munkához köti. Megemlítette még, hogy a nyugati országokkal ellentétben

- Magyarországon nincs örökösödési adó,
- van tranzakciós illeték,
- van szektorális adó
- rezsicsökkentés alapú az energiapolitika,
- van kifektetéstámogatás,
- kiemelkedő otthonteremtés támogatási rendszer van,
- itt a legjobb a nők egzisztenciális biztonsága.

Hangsúlyozta: ezek nem felületes, hanem mély, lényegi különbségek. – A magyar gazdasági rendszert úgy is le lehetne írni, hogy a vajból kell, hogy a kenyér szélére is jusson – tette hozzá.

Az uniós vezetők most a közös eladósodásba próbálják belehúzni az EU-t

A miniszterelnök rámutatott: az unió most pedig azzal próbálkozik, hogy megmentse azt a formáját ami jelenleg is létezik, ennek a neve pedig közös eladósodás.

Szerinte ebbe pedig mindenkit be akarnak rántani, így jött létre az Amerikai Egyesült Államok is annak idején. A terv pontosan ugyanez itt is, ennek pedig a legjobb eszköze Ukrajna. Az unió vezetői azt gondolják, hogy amivel a legkönnyebben le lehet nyomni egy közös adósságot a tagállamok torkán, az orosz-ukrán háború és Ukrajna felvétele az unóba. Ezzel pedig szerinte az a probléma, hogy az ukrán állam felvétele az uniónak belépést jelent a háborúba.

Leszögezte: az európaiak tévednek, Ukrajna uniós tagsága közvetetten vagy közvetlenül, de mindenképp belevisz minket a háborúba ráadásul tönkre vernék az uniót gazdasági értelemben is. Mi következik mindebből a következő1-2 évben? Orbán Viktor szerint az unió mellékszereplője marad a világpolitikában. Felhívta a figyelmet arra, veszélybe kerül a váltógazdálkodás, ami a demokráciák egy legfőbb eleme, ráadásul még az ellenfeleiket nem engedik indulni a választásokon. Példaként említette Franciaországban Marie Le Pent, vagy Németországba az AFD-t.

Rámutatott arra is, előrehaladott állapotban van a vegyes társadalmak kiépülése, párhuzamosan fognak kiépülni a keresztény és az iszlám jogrendszerek. - Az egységes európai jogrendszer az iszlamizáció miatt fel fog bomlani - hangsúlyozta. A kormányfő feltette a kérdést: mit kellett volna másképpen csinálni? Példaként említette - többek között- , hogy létre kellett volna hozni a Liszabon-Vlagyivisztok nagypiacot, és hogy az unióban bent kellett volna tartani az Egyesült Királyságot. - Mindezt azért nem tudták megtenni, mert nyugaton nem voltak stabil kormányok, hanem mindenhol törékeny, koalíciós kormányok voltak, ez a tanulsága az utóbbi 20 évnek - vélekedett.

A globális piac álma végleg a múlté, a világ a nagyhatalmi politika korába lépett vissza, ahol versengő blokkok és piacok alakulnak ki – szögezte le a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy az EU vezetői tévúton járnak, amikor azt hiszik, a központi intézmények megerősítésével nagyhatalmi szerephez juthat a közösség, mert ez valójában könyörtelen centralizációhoz vezet, nem valódi erőhöz.

Nagyhatalmi érdekek és az EU bénultsága

Orbán Viktor felidézte: Oroszország célja a nyugati térnyerés megállítása, Kína törekvése az amerikai dominancia megtörése és a kiváltságos hozzáférés Oroszország gazdaságához, Ukrajna célja pedig az, hogy a külső pénzügyi támogatások nélkül összeomló gazdaságát életben tartsa. Közölte: az Európai Unió mindeközben csupán Ukrajna háborús képességének fenntartására és az Egyesült Államok konfliktusban tartására rendezkedett be.

Az Egyesült Államok céljai is változóban vannak – emlékeztetett a miniszterelnök. Joe Biden más politikát folytatott, Donald Trump viszont az oroszokkal való gazdasági megállapodást és az EU gazdasági alárendelését tekinti prioritásnak. Orbán Viktor hangsúlyozta: amíg tart a háború, az Európai Unió „béna kacsa”, mert védelmi szempontból teljesen ki van szolgáltatva Washingtonnak. Ez a kiszolgáltatottság kizárja, hogy az EU önálló kereskedelmi politikát folytasson.

Leszögezte: Európának nem Washingtonban kellene kilincselnie, hanem Moszkvával kellene biztonsági megállapodást kötnie, amely Ukrajna NATO- és EU-tagságát kizárná, ugyanakkor stratégiai együttműködést lehetővé tenne. „Mi nem vagyunk ukránellenesek, jövőt és távlatot akarunk Ukrajnának” – emlékeztetett, hozzátéve, hogy a szomszédos ország összeomlása súlyos veszélyt jelentene Magyarországra is.

A háború folytatása Európa számára vesztes stratégia, amely az EU-t az Egyesült Államok alárendelt szerepébe taszítja – összegezte a kormányfő.

Két út Magyarország előtt

A miniszterelnök világossá tette: hazánk előtt két stratégiai lehetőség áll. Az egyik, hogy csatlakozik a brüsszeli politikához – ezt a DK és a Tisza Párt képviseli. Orbán Viktor hangsúlyozta, ez káoszba és szegénységbe taszítaná az országot: segélyalapú gazdaság, többkulcsos adó, a rezsicsökkentés feladása, a családtámogatások átalakítása, Ukrajna támogatása és EU-tagsága, a migrációs paktum elfogadása, valamint az euró bevezetése következne belőle.

A másik út a magyar modell folytatása: munkaalapú állam, nemzeti gazdaságpolitika, békepárti álláspont, kimaradás a közös adósságokból, Ukrajna esetében tagság helyett stratégiai partnerség, önálló energiapolitika, a migráció elutasítása, a V4 megerősítése és kiegyensúlyozott kapcsolatok az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal. Orbán Viktor közölte: ez a modell a békén, a közös piacon, a saját pénzen és a függetlenségen alapul.

Győzelmi terv 2026-ra

A miniszterelnök jelezte: a Fidesz–KDNP ma az esélyes, saját felméréseik szerint a 106 körzetből 80-at megnyernének. Hangsúlyozta ugyanakkor: az esélyesség önmagában nem elég, azt munkával kell beváltani. A győzelmi terv végrehajtásáért az elnökség Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját jelölte ki felelősnek.

Orbán Viktor részletesen felsorolta a célzott gazdasági programot: adómentessé tették a CSED-et és a GYED-et, növelték a családi adókedvezményt, elindították az otthonteremtési programot, vásárlási utalványt küldtek a nyugdíjasoknak, életre szóló adómentességet vezettek be a háromgyermekes és fiatal édesanyáknak, biztosítják a 13. havi nyugdíj kifizetését, valamint a béremeléseket. „Amit mondunk, azt mindig megcsináljuk” – hangsúlyozta.

A kormányfő leszögezte: a digitális építkezést fel kell gyorsítani, mert a politikai küzdelem ma a digitális térben zajlik. Emlékeztetett a békemenetek fontosságára, a kormányképességi verseny megnyerésére és a nemzeti konzultációk mozgósító erejére is.

A miniszterelnök mindenkitől azt kérte, hogy tegyen meg mindent a közös célért. Békemeneteket kell szervezni, és elindítanak egy újabb nemzeti konzultációt is, a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről is. 

Végül Orbán Viktor közölte: Magyarország sikeréhez a vezetői képességek kulcsfontosságúak. „Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni” – figyelmeztetett. A 2026-os győzelem után a V4 megerősítését, a Patrióták európai csoportjának megkétszerezését és Brüsszel politikai „bevételét” ígérte. „2026 őszén tartok majd egy izgalmas előadást” – zárta beszédét a miniszterelnök.

2025. szeptember 07. 18:02
Két MÁV-alkalmazott, egy jegyvizsgáló és egy pénztáros sérült meg könnyebben, amikor kisiklott a Vácról Balassagyarm...
A Lengyelországot ért szerdai dróntámadás példázata annak, milyen veszélyes körülmények között élünk nap mint nap, a...
Az Európai Unióban a lakosság 23 százaléka fűtési nehézségekkel küzd és a magyarhoz képest 3-4-5-szörös energiaárak ...
Donald Trump amerikai elnök jelentette be, hogy „nagy bizonyossággal” elfogtak egy gyanúsítottat Charlie Kirk meggyi...
időjárás-jelentés, 2025. szeptember 12., péntek
Korda György és Balázs Klári szokás szerint kicsit izgul, mert minden közönségtalálkozó egy kincs az életükben, amir...
family
Most először áll kamerák elé Schobert Norbi egykori testnevelő tanára és sosem hallott történeteket, sőt titkokat ár...
family
Kulifai Máté a Hetek főszerkesztő-helyettese összegezte az eddig megtudottakat Charlie Kirk feltételezett gyilkosáró...
VÉRLÁZÍTÓ BOTRÁNY! - Az egész országot lázban tartja az édesapa ügye, aki rátámadt egy férfira, mert az meg akarta e...
family