
Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét
– A kormányülésen a legfontosabb napirendi pontunk az árletörések folytatása volt – jelentette be közösségi oldalán Orbán Viktor. A miniszterelnök emlékeztetett: az élelmiszerek esetében a kormány sikerrel lépett fel az áremelőkkel szemben, harminc alapvető élelmiszernél sikerült letörni az árakat.
A kormányfő rámutatott: most a banki és a telekommunikációs szolgáltatásokon a sor, mert ezeknek az ára is jelentősen emelkedett az elmúlt időszakban.
– A bankokkal később tárgyalunk, most a gazdasági miniszternek meghallgattuk azt a beszámolóját, amely a telekommunikációs cégekkel folytatott tárgyalásokról szólt. Ezeknek vannak eredményei, a kormány megállapodásokat kötött – mondta.

Fotó: Orbán Viktor hivatalos Facebook-oldala
A nagy szolgáltatók jövő július 1-jéig nem emelik meg az áraikat, és aki idén már emelt, visszaviszi az árait a január 1-jei szintre. A legnagyobb magyar tulajdonú szolgáltató pedig még azt is vállalta, hogy bevezet új, kedvező árajánlatokat a lakossági ügyfelek számára
– jelentette be Orbán Viktor. Közölte: ez mind vonatkozik a tévére, az internetre és a mobiltelefonos szolgáltatásokra is.
Fölkészülnek a bankok, folytatódnak az árletörések
– tette hozzá a miniszterelnök.
A mai kormányülésen meghozott döntéseket a holnap reggeli Kormányinfón ismertetik. A tájékoztatón jelen lesz a Magyar Nemzet munkatársa, és lapunk internetes kiadása élő, folyamatosan frissülő tudósításban számol be a bejelentésekről.
Forrás: Magyar Nemzet

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég

Magyar Péter egyik főembere Afrikából hozna Magyarországra migránsokat

Brüsszel útja rezsiválságba vezet, a magyar út a nyugodt és fizethető világba

Kész a terv az európai csapatok bevetésére Ukrajnában, katonai bázisokat is építenének

Menekülésbe fordult a kampányolás: a Tisza jelöltje elrohant a kényes kérdések elől - videó