
Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Bollywood, vikingek és lóverseny - tíz izgalmas duettel és öt eltökélt párossal jön A Nagy Duett hatodik adása, ahol minden páros két-két produkcióval vág neki az estének, hogy végül a legjobb négy közé kerülhessenek.
Az este zárásaként ráadásul a showműsor egyik ítésze, Horváth Tomi is színpadra lép majd, aki Nótár Mary-vel közös újdonságával debütál a stúdióban.
Curtis és Barnai Judie az újbóli veszélyzóna után újult erővel vág neki a hétvégének. Egy Alvin és a Mókusok feldolgozásban vikingként hódítanak, majd az FLM Nem kell másik című slágerében romantikáznak, némi foci-lázzal fűszerezve.
Bár Gesztesi Panka számára a vizsgaidőszak is elstartolt, Kovács Áronnal beleadnak mindent, hogy az Umbrellával egy igazi swing-paradicsomba repítsék a nézőket, míg a másik produkcióban a Piroska és a Farkas bőrébe bújva egy Mohamed Fatima dallal csalnak mosolyt a közönség arcára.
Bollywoodba repít a Jayhoval Lengyel Johanna és Schobert Norbi Jr., de az Apácashowt is megidézik a Joyfull című gospellel. Ráadásul Norbi is apácának öltözik majd.
Bikaviadalon kell helyt állnia Peter Srámeknek és Gáspár Beának a Fiesta Bonita című számát megidézve, Bea pedig a csalfa nő szerepébe bújik a Dupla Kávé, Ha nem tudom nem fáj klasszikusára, de vajon ki csavarta el a fejét.
Domján Evelin komoly influenzával küzd, miközben férjével, Vastag Csabával egy igazán érzelmes Kovács Kati dallal szeretnének hálát mondani az édesanyjuknak, de egy vicces produkcióval, a Bikini Részegen ki visz majd haza című slágerével is pályáznak majd a szavazatokra.
A Nagy Duett hatodik adás - vasárnap 18:55-től a TV2 műsorán!
Nyitókép: TV2 A Nagy Duett

Átszervezés a TV2-nél: megszűnik a hírigazgatói poszt

Doppingellenőrzés az Exatlon forgatásán - ma eldől, holnap ki párbajozik

Így néz ki most Rubint Réka, elképesztő a változás – Fotó

Így találkozott várandós lányával Szandi, szem nem marad szárazon – Videó

Meghalt Kovács László

Bondár Anna nagy lehetősége: bosszút állhat Olijnyikován

Az MLSZ a következő idénytől bevezeti az osztályozót az NB I-ben

,,A szívünk csordultig boldogsággal” – Második gyermekével várandós az egykori műsorvezető

Meghalt Szőke István

Ma eldől, melyik férfi versenyző párbajozik biztosan

Drámai fordulat az Exatlonban: Paradicsomi jutalom helyett jött a keserű összeomlás

Április 19-én az égboltra érdemes nézni: különleges együttállás lesz látható