– hangsúlyozta.
Felidézte, a 2010-es évek Amerikájában a migráció támogatása és gender-ideológia azért lehetett sikeres, mert egy nagy „média attakkal sok mindent le lehetett nyomni az emberek torkán, de ez csak időleges siker” . Szerinte ez előbb-utóbb a teremtés rendje szerint az egyensúly vissza fog állni, visszabillen és jön majd valaki, aki azt fogja mondani: na, ennyi volt a marháskodásból. Köszönjük szépen, mi normális életet akarunk élni.
– Ez nem ideológia lesz, nem program, hanem egy ember, aki azt mondja: „annyi sületlenséget erőltetnek ránk. Hagyjuk már ezt abba, mert nem csak arról van szó, hogy ez nem is esik jól nekünk, rosszul érezzük magunkat a bőrünkben, hanem még gazdaságilag is rámegyünk” – magyarázta. Szerinte ez történt Amerikában, és állítása szerint ezért nem volta meglepve Trump '16-os győzelmén sem.
Normálisabb lesz a világ
Annak kapcsán, hogy Magyarország mit tud profitálni Donald Trump győzelméből, a miniszterelnök elmondta: rövidtávon három dolgot biztosan, és ezek gazdasági természetűek. – A demokraták nem voltak hajlandóak Magyarországgal megkötni az addig hatályban lévő szerződés meghosszabbításaként a kettős adóztatást elkerülő egyezményt. Ennek az lett a következménye, hogy még korábban az Egyesült Államok a második legnagyobb tőkebefektető volt Magyarországon, most visszacsúszott a negyedik helyre. Most az új kormányzat és Magyarország ezt megköti – ismertette.
Jelezte, hogy másodsorban egy diszkriminatív vízumpolitikát kellett elszenvednie hazánknak, mivel politikai, ideológiai okokból büntették a magyarokat, aminek szintén vége lesz. – Harmadrészt meg fognak érkezni az amerikai befektetők, és én azon dolgozom, hogy a jövő modern technológiájának a befektetői legyenek Magyarországon, ezzel technológiát, munkahelyeket és tőkét hozva Magyarországra – tette hozzá. A miniszterelnök szerint az egész világ átalakulására gyakorolt jótékony hatása a mostani republikánus győzelemnek az nem az első néhány hónapban, hanem majd egy-két év múlva, de mindenki számára érthető lesz és normálisabb lesz a világ.