
A Magyar Nemzet megszerezte a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást
Giorgia Meloni gratulált Orbán Viktornak Magyarország sikeres uniós elnökségéhez, különös tekintettel a versenyképességről szóló budapesti nyilatkozat elfogadására, valamint az albán csatlakozási tárgyalások megnyitására. Kiemelte azt is, hogy a magyar elnökség alatt sikerült áttörést elérni a bolgár és román schengeni csatlakozás ügyében.
A két miniszterelnök megerősítette elkötelezettségét a magyar-olasz kétoldalú partnerség további elmélyítése mellett. A kereskedelmi kapcsolatokról elégedetten állapították meg, hogy a forgalom értéke 2023-ban elérte a 14 milliárd eurót. A beruházások és a kereskedelem terén további előrelépésre van lehetőség, különösen az infrastruktúra és az energiaágazatban - hangzott el a találkozón.

A két kormányfő megállapodott abban, hogy intenzívebbé teszik a politikai párbeszédet, és a legfontosabb nemzetközi kérdésekben folytatják a koordinációs munkát; elsősorban a közel-keleti helyzetet vitatták meg, valamint az ENSZ Alapokmánya és a nemzetközi jog elvein alapuló igazságos és tartós ukrajnai békét, illetőleg az újjáépítés iránti elkötelezettségüket, előre tekintve a következő Ukrajna helyreállítási konferenciára, amelynek Olaszország ad otthont 2025 júliusában.
Orbán Viktor és Giorgia Meloni megállapította: országaink együttműködése kiváló a biztonsági és védelmi területen a NATO keretein belül, különös tekintettel a magyar vezetésű többnemzetiségű zászlóaljban való olasz részvételre, 260 katonával. Megegyeztek, hogy továbbra is támogatják a Nyugat-Balkán stabilizálását célzó NATO- és EU-kezdeményezéseket, és határozottan kiállnak a térség országainak integrációjáért.

A találkozó alkalmat adott az illegális migráció problémájának megvitatására is - mondta Havasi Bertalan. A két kormányfő felszólított a fokozott együttműködésre a származási és tranzitországokkal, az elvándorlást kiváltó okok kezelésére, valamint az emberkereskedelem és -csempészet elleni küzdelemre az emberéletek elvesztésének megelőzéséért. Egyetértettek abban, hogy sürgősen frissíteni kell a jogi kereteket az Európai Unióból történő visszatérések megkönnyítése és felgyorsítása érdekében, különös tekintettel a biztonságos származási ország fogalmának tisztázására, megerősítésére. Megállapították: az uniós és a nemzetközi joggal összhangban új módszereket kell feltárni az illegális migráció megelőzésére és leküzdésére, az Olaszország-Albánia megállapodás által megnyitott úton haladva - ismertette a sajtófőnök.
MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher


A Magyar Nemzet megszerezte a Tisza belső mérését: vidéken nincs protest hangulat, a helyi jelöltek dönthetik el a választást

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra