
Nyilvánosságra kerültek a leszúrt barátnő utolsó üzenetei, többektől is segítséget kért
A kétségbeesett nő percről percre közvetítette, hogy a férfi éppen mit csinál vele.
Tenyek.hu 2023. augusztus 05., szombat 14:43
Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték a napokban az a féltékeny férfit, aki több mint 50 késszúrással végzett barátnőjével, miután az megpróbált vele szakítani – írta meg a Metro pénteken.
A sokkoló eset még 2020. december 11-én történt a dél-londoni Croydonban, amikor a 38 éves David Xavierféltékenységből megölte gyermeke édesanyját, a30 éves Andreia Guilherme-t.
A párkapcsolatuk már jó ideje nem működött, így a nő elhatározta, hogy pontot tesz a nyűglődésük végére.
Ám amikor elmondta párjának, hogy szeretné, ha külön utakon folytatnák tovább, a családfő teljesen dühbe gurult.
Nem bírta elfogadni a nő döntését, ezért konyhakést ragadott, majd többször leszúrta kedvesét.
A hatóságok még akkor elfogták és letartóztatták, majd testi sértés és gyilkosság vádjával őrizetbe vették.
A nyomozás során kihallgatták, és a bizonyítékokat is megvizsgálták.
Az eljárás során azonban fény derült arra, hogy a gyilkosság éjszakáján a nő folyamatosan üzeneteket küldött barátainak és családtagjainak. Tudatta velük, hogy bajban van.
David felvett egy kést és rám szegezte! Megőrült!
– küldte unokatestvérének, majd továbbította egyik Madeirán élő barátjának is.
Ezt követően pedig hangüzenetet küldött, melyben keservesen zokogott és Davidhez beszélt. Mint utólag kiderült, ezek voltak a nő utolsó szavai.
Te rendellenes vagy! Bolond vagy! Késsel jössz utánam…Undorító vagy! Őrült vagy! Utállak!
- mondta Andreia, majd Xavier leszúrta.
A férfit végül a napokban életfogytiglani szabadságvesztésre ítélte a bíróság.
A címlapfotó illusztáció: Shutterstock
Korábbi tartalom:
Szexteljesítménye miatt ölt brutálisan az angyalföldi gyilkos - videóval
+Ez is érdekelheti

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja



