
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
Az államfő Mustafa Sentoppal, a török parlament elnökével folytatott megbeszélést - közölte Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
Az igazgató a megbeszélés témái között említette a múlt havi törökországi földrengést, a magyarok segítségnyújtását, az orosz-ukrán háborút, a Balkán kérdését, valamint egyes országok NATO-csatlakozásának kérdését.

Farkas Vajk elmondta: a találkozó hangsúlyos eleme volt a magyar emberek szolidaritása a földrengést követően, valamint a 35 emberi életet megmentő magyar segítőcsapatok szerepe. A török házelnök is megköszönte és nagyra értékelte a magyarok segítségét.
Novák Katalin a megbeszélésen elmondta, hogy édesanyaként is átérzi a török családok fájdalmát, s ezért is látogat el a földrengés által sújtott régióba. Kiemelte azt is, hogy büszke mindazokra, akik az első perctől segítik a törökországi földrengésben érintetteket.

Az ukrajnai háborút illetően a kommunikációs igazgató kiemelte: mindkét fél egyetértett abban, hogy a legfontosabb a béke, s Magyarország köztársasági elnöke méltatta Törökország közvetítő szerepét.
A tájékoztatás szerint a magyar és a török fél a Balkán kérdésében is egyetértett, mivel Törökország és Magyarország számára is kiemelten fontos a térség stabilitása.
Farkas Vajk felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar köztársasági elnök azon a napon látogatott el a török nemzetgyűlésbe, amikor ott tárgyalni kezdték Finnország NATO-csatlakozásának ratifikálását. Ennek tényét Novák Katalin és Mustafa Sentop is pozitívumként emelte ki - hangsúlyozta a Sándor-palota kommunikációs igazgatója.

Novák Katalin csütörtökön ellátogatott az elnöki könyvtárba és találkozott török hungarológus hallgatókkal is.
Az államfő csütörtökön még megtekinti a földrengés által sújtott régió egy részét, ezt követően pedig találkozik Ahmet Yildirimmel, a magyar Mentőcsoport által kimentett 5 éves kisfiúval.
Forrás/Fotók: MTI

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat