Novák Katalin: a gyermekvállalás menti meg a világot

A gyermekvállalás menti meg a világot - hangoztatta Novák Katalin a Brigham Young University, az Egyesült Államok egyik vezető egyetemének diákjai előtt tartott előadásában kedden az Utah állambeli Provo városban.

A 35 ezer diákot oktató egyházi fenntartású felsőoktatási magánintézményben tartott előadását az államfő azzal kezdte, hogy annak a generációnak a tagjaival szeretett volna találkozni, akik képesek változást hozni a világban.

Novák Katalin beszélt a Nyugaton tapasztalt "demográfiai jégkorszakról", és rámutatott arra, hogy Európában egyetlen ország népesedési mutatója sem éri el a népesség fenntartásához szükséges mértéket.

Magyarország nehéz történelemmel a háta mögött lépett annak érdekében, hogy megküzdjön ezzel a helyzettel - hangsúlyozta az államfő, és felvázolta a magyar kormány által az elmúlt évtizedben a gyermekvállalás ösztönzésére tett családpolitikai intézkedéseket, amelyek eredményeként a házasságkötések száma egy évtized alatt megduplázódott, míg a terhesség-megszakításoké megfeleződött.


Novák Katalin megosztotta saját tapasztalatait az amerikai egyetem hallgatóival, és úgy fogalmazott, nem éri meg lemondani a családi életről és a gyermekvállalásról a karrier érdekében. Arra biztatta a fiatalokat, hogy "ne féljenek gyermeket vállalni".

Az előadás után a diákok kérdezhették az államfőt, aki az ukrajnai háborúra vonatkozó kérdésre úgy reagált, hogy Magyarország számára, Ukrajna közvetlen szomszédjaként, a legfontosabb a béke, míg azok, akik a konfliktustól földrajzi értelemben távol élnek, nem értik meg ilyen mértékben a helyzetet.

Hangsúlyozta, hogy az Ukrajnában élő magyar nemzetiségűek is életüket veszítik a háborúban. Hozzátette, hogy a békefolyamatban az Egyesült Államok szerepvállalása elkerülhetetlen, és nagyon fontos szerepe van, ezért ha az amerikai elnök a béke pártján van, akkor sokkal nagyobb az esély azt megteremteni Ukrajnában.

Szintén kérdésre válaszolva kifejtette, hogy Magyarország nem adja fel az ezer éve választott kereszténységét, és ennek jele az is, hogy templomok épülnek. Kijelentette, hogy a tolerancia fontos érték, ugyanakkor úgy nem lehet toleráns az ember, ha megtagadja identitását.

Az 1875-ben alapított Brigham Young University egyházi magánegyetemet az amerikai felsőoktatási rangsorok az ország vezető intézményei között tartják számon, a The Wall Street Journal 2024-es összesítése az Egyesült Államok 20. legjobb egyetemeként jegyzi.


A köztársasági elnök kedden, amerikai hivatalos útjának utolsó programjaként tárgyalt Spencer Cox-szal, Utah állam republikánus kormányzójával, aki az állam törvényhozásának épületében fogadta őt.

Novák Katalin annak fontosságát hangoztatta, hogy a családbarát szemlélet az állami politikának is része legyen, és ne pusztán egyéni szinten létezzen. Az amerikai szövetségi állam vezetője, akinek szlogenje, hogy "erősítsük a családokat", kijelentette, hogy a magyar családpártiság Utah államban visszahangra talál. Hozzátette, hogy a családbarát szemléletben a hit szerepet játszik, és manapság ezek a társadalmi intézmények támadás alatt állnak és visszaszorulóban vannak.

Spencer Cox, aki feleségével négy gyereket nevel, arról is tájékoztatta a magyar államfőt, hogy az Utah államot irányító adminisztráció részeként tavaly óta működik családügyi iroda, amelynek kifejezett feladata a családok védelme és a gyermekvállalás ösztönzése. Korábban ilyen intézmény nem létezett, amit a kormányzó hibának nevezett. Novák Katalin első magyar államfőként járt hivatalos úton Utah államban.

A köztársasági elnök amerikai útja során korábban találkozott és tárgyalt Texas és Montana állam kormányzójával is, valamint a washingtoni Szenátus tagjával is. Hétfőn a Tesla autógyár új irodaépületében is látogatást tett, ahol Elon Musk alapító-tulajdonossal négyszemközt beszélgetett elsősorban demográfiai kérdésekről, gyermekvállalásról és a családok támogatásának lehetőségeiről.


Farkas Vajk, a Sándor-palota kommunikációs igazgatója a közmédiának adott nyilatkozatában az egyesült államokbeli látogatás egyik kiemelt céljának nevezte, hogy a magyar államfő a népesedési problémák megoldását célzó lépésekhez szövetségeseket keressen.

Novák Katalin látogatása New Yorkban, az ENSZ Közgyűlésének kiemelt politikai hetén kezdődött, amelynek során beszédet mondott a közgyűlésben, valamint magyar államfőként évtizedek óta először szólalt fel az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, ahol békét sürgetett Ukrajnában.

MTI/Fotók: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

2023. szeptember 27. 09:36
Lezuhant egy repülő Dunakeszinél
Lezuhant egy kisgép a szennyvíztelep közelében Dunakeszinél vasárnap.
Négy embert és két kocsit gázolt a vonatvezető Péter, elmesélte a szörnyűségeket
Pontosan emlékszik az arcukra, a tekintetükre és semmihez sem hasonlítható fülsiketítő zajra, csikorgásra, majd a be...
Élő adásban zúzta le 74 milliós sportkocsiját a fiatal híresség - Videó
Operatőre nagyon csúnyán megsérült.
Hatalmas botrány Nyíregyházán, az emberek egymásnak estek még az interneten is
Óriási vita bontakozott ki a történtek miatt.
A szájával varázsolt Liptai Claudia, megmutatta, hogyan csinálja
Otthon jobban megy neki.
Ezek megőrültek!
Caramel cuki, Marics Peti pedig szexi! Így jellemezte az egyik versenyző a Megasztár zsűrijét. Ezt már az ítészek se...
Hülye azért nem vagyok!
Vannak sokan, akik pusztán lelkesedésből, az énekhang, a hallás és a ritmusérzék teljes hiányával rukkolnak elő, s í...
Melegebb napok jönnek
időjárás-jelentés, 2024. október 6., vasárnap
Baleset miatt felborult egy mentőautó Budapesten - Fotóval
Szirénázó mentőautónak ütközött egy személykocsi Budapesten a XV. kerületben, az Apolló utca és a Késmárk utca talál...
Óriási adományt kapott a Rex Állatsziget
Másfél hónapra elegendő állateledelt kapott a budapesti Rex Állatsziget az állatok világnapja alkalmából. Ez több sz...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.