
Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte
Szerdán országjárásra indult Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke Miskolcra látogatott, ahol nem engedték be a Károly utcai gyermekotthonba.
Magyart a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyeszékhelyen a sajtó munkatársai és tüntetők várták. Bohár Dániel, a Megafon riportere azt szerette volna megtudni, hogy ki Soros-ügynök az EP-képviselői közül. „Talán Gerzsenyi Gabriella az?” – hangzott el a kérdés.
A Tisza-vezér ahelyett, hogy választ adott volna a fenti kérdésre, arról kezdett el beszélni, hogy november 20-a gyermekjogok világnapja, és szeretne bemenni a miskolci gyermekotthonba, és beszámolni az ott látottakról.
Erre Császár Attila, az M1 riportere szembesítette azzal, hogy háborús helyzet van. Nem meglepő, erre sem érkezett válasz, majd Magyar ingerülten elfordult az újságíróktól, és elindult a gyermekotthon bejárata felé. A sajtósok így csak szinte kiabálva tudtak tőle arról érdeklődni, hogy a képviselői miért vettek fel kedden Brüsszelben, az EP-ülésén ukrán zászlós pólót.
Azonban az intézmény lépcsőinél ismét csak feltartották az ellenzéki politikust: több tüntető várta, akik olyan mondatokat vágtak a fejéhez, hogy „nem szégyelli magát”, illetve „magyar-e egyáltalán”.
Bohár Dániel a történtek kapcsán egyébként még megjegyezte, hogy külön felhívná a figyelmet Magyar biztonsági őreinek viselkedésére.
Forrás: Mandiner

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt

Lázár: Felszólítjuk Magyar Pétert, tisztázza, miben egyeztek meg Zelenszkijjel!