
Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei
A döntést a koronavírus-járvány terjedése miatti félelemmel indokolták
Koike Juriko tokiói kormányzó úgy fogalmazott: a lépés sajnálatos, de elkerülhetetlen volt, miután a sikeres rendezés legfontosabb előfeltétele a sportolók és a japán lakosok egészségének megőrzése. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) megértéssel fogadta a döntést, amelyet tiszteletben tart - közölték az ötoldalú, online megbeszélést követően, amelyen a szervezőbizottság és a kormányzó mellett a NOB és az IPC vezetője, valamint a japán kormány képviselője vett részt.
Korábban a japán média valószínűsítette, hogy néhány kivételtől eltekintve az önkéntesek között sem lehetnek majd külföldi állampolgárok, de erről hivatalos döntés egyelőre nem született. A külföldi jegytulajdonosoknak visszatérítik a belépők árát, az olimpia esetében mintegy 600 ezer, a paralimpia kapcsán pedig körülbelül 30 ezer jegyről van szó
A pandémia miatt tavalyról idénre halasztott olimpiát a tervek szerint július 23-tól augusztus 8-ig rendezik meg, a paralimpiára pedig augusztus 24. és szeptember 5. között kerül sor.
MTI

Felkavaró videó: Apja mellől rángattak el egy fiatalt Zelenszkij toborzótisztjei

Zelenszkijék nem bízzák a véletlenre: ukrán politikai tanácsadók dolgoznak Magyarországon

Európa nem készült fel a hatalmas energiaválságra, több országban korlátozni kell a fogyasztást

Ellenállnak a német fiatalok: nem akarnak brüsszeli érdekekért háborúba menni

Ébredezik Európa: Franciaországban és Írországban tüntetések kezdődtek a magas üzemanyagárak miatt

69 éves férfi erőszakolt kislányokat, egyikük 7 éves volt

Megölte lányát, majd magával is végezni akart egy nő

Halálos munkabeleset: szakadékba zuhant egy úthenger Csarnóházán - Videó

Megbénították a forgalmat a bevezetőn, kegyetlen leszámolást rendeztek a belső sávban – Videó

Matteo Salvini üzent a magyaroknak

Németországban már a férfiak utazását is szabályoznák – készülnek a háborúra

Elismerte egy ukrán politológus: Orbán Viktor kampánya jól halad és erős politikai stratéga