
Nem kötötte be a biztonsági övet, belehalt a felelőtlenségbe
Az autó letért az útról, a férfi pedig a baleset következtében kirepült az ablakon.
Tenyek.hu 2023. július 11., kedd 18:10
Kedd reggel halálos közlekedési baleset történt a varannói járásbeli Tapolyhanusfalva határában, Szlovákiában, amikor egy Škoda Octavia – eddig tisztázatlan okokból – letért az útról, majd felborult - írta meg az Új Szó.
A kocsit egy 51 éves férfi vezette, neki és a hátsó ülésen utazó társának sem esett baja. Az anyósülésen tartózkodó 22 éves férfinek azonban nem volt bekötve a biztonsági öve, így kirepült az autóból.
A fiatal olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.
A sofőr alkoholtesztje negatív lett.
A tragikus közlekedési baleset pontos okait és körülményeit a rendőrség jelenleg is vizsgálja.
Korábbi tartalmak:
Borzasztó részletek, két fiatal halt meg Füzesabonynál, egyikükre ráesett a kocsi
Halálos tömegszerencsétlenséget okozott a figyelmetlen sofőr a 81-es úton - Fotók
+Ez is érdekelheti

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja

Tíz évvel a Bataclan-mészárlás után – Párizs még mindig viseli a sebeket + videó

Teherautó gázolt el több embert egy dél-koreai piacon

Életét vesztette a kedden lezuhant török katonai repülőgépen utazó 20 katona

Halálra gázoltak egy másfél éves kisgyereket





