
Halálos tömegszerencsétlenséget okozott a figyelmetlen sofőr a 81-es úton - Fotók
Az ügyészség vádat emelt a buszt vezető férfi ellen.
Tenyek.hu 2023. július 11., kedd 14:37
2021. június 24-én egy, legalább 10 munkást szállító busz Mórról Székesfehérvárra indult a 81-es főúton. A cég konvojában több jármű haladt, az úttesten pedig egy félpótkocsis vontatóból álló műszaki hibás jármű állt, ami miatt a mögötte közlekedőknek lassítania kellett. A buszt vezető előtti sofőr fékezni kezdett, de ezt társa későn észlelte és már hiába vészfékezett, nem tudta elkerülni az ütközést. Az előtte haladó kisbusz átsodródott a szemközti sávba, majd nekiütközött egy kamionnak, végül ismét nekicsapódott a későn fékező sofőr járművének.
A kétszeri ütközést elszenvedő autóbusz vezetője olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleset következtében nyolcan maradandó fogyatékosságot, öten súlyos, míg nyolcan könnyű személyi sérülést szenvedtek.
A Székesfehérvári Járási Ügyészség halálos tömegszerencsétlenséget eredményező közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt a követési távolságot nem betartó férfival szemben – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.
+Ez is érdekelheti

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért

