
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Tavaly május 25-én délután a 37 éves kétgyermekes édesapa, felesége és egy ismerősük a család otthonában tartózkodtak, nem tűnt úgy, hogy bármi feszültség van köztük. A gyerekek a hálószobában tévét néztek, édesanyjuk ingázott a konyha és a háló között, míg férje egy 14 centiméteres késsel éppen hagymát pucolt, ettől azonban hamar nagyon ideges lett. Felháborodott azon, hogy munka után neki kell a főzéssel foglalkoznia, ebből heves vita kerekedett, majd a férfi mérgében a konyhapulttól elfordulva párja felé hajította a kést, ami a nő hátának bal oldalát találta el és életveszélyes sérülést okozott.
A férj ettől megijedt, majd azonnal tárcsázta a segélyhívót, ám azt hazudta, hogy a nő elesett és úgy szúrta meg magát.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Veszprém Vármegyei Főügyészség vádat emelt a férfival szemben, vádiratában pedig börtönbüntetés kiszabását és a közügyek gyakorlásától történő eltiltását indítványozta azzal a kikötéssel, hogy az apa nem bocsátható feltételes szabadlábra – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen