Navracsics Tibor: Az EB nem találhatott olyan pontot a politikai ízlésbeli kérdéseken kívül, amelyet kifogásolhattak volna

A magyar kormány és az Európai Bizottság között maradtak vitás pontok, és véleménykülönbségek lesznek a jövőben is, azonban ezeket mindig meg tudták és meg is tudják vitatni - nyilatkozta Navracsics Tibor a Magyar Nemzetnek. A területfejlesztési miniszter a tárgyalási folyamat alatt történt támadásokról elmondta, az Európai Bizottság nem találhatott olyan pontot a politikai ízlésbeli kérdéseken kívül, amelyet kifogásolhattak volna.

A miniszter elmondta azt is, hogy szakpolitikai szinten nagyon jó a kapcsolat a bizottsággal, és erre a korrekt viszonyra a közeljövőben is törekedni fognak.

"Én végig optimista és elszánt voltam, mindenképpen el akartam kerülni, hogy Magyarország forrást veszítsen" - mondta Navracsics Tibor a lap csütörtöki számában megjelent interjúban az elmúlt több mint féléves, az uniós pénzek visszaszerzését célul kitűző tárgyalássorozatáról.

A lap felidézte: Navracsics Tibor a múlt héten a közösségimédia-felületén videóüzenetben közölte, hogy az év végéig a magyar kormány minden olyan megállapodást aláírt az Európai Bizottsággal, amely biztosítja az európai uniós forrásokhoz való hozzáférést. Mindez lehetővé teszi, hogy körülbelül 130 milliárd forintnyi előleg megérkezzen, és ezzel megkezdődhessen a pályázatok kiírása és elindulhassanak az uniós forrásokkal támogatott fejlesztések.

Fotó: Facebook/Navracsics Tibor

A miniszter a lapnak kifejtette: a teljesítési menetrend utolsó állomása március végén lesz, akkor a magyar törvényhozásnak el kell még fogadnia egy törvénycsomagot, a bizottság pedig arról nyilatkozott, hogy amennyiben a március végi határidő tartható, akkor áprilisban, májusban elképzelhető a források felfüggesztésének megszüntetése. Szerinte az EB is abban érdekelt, hogy a vége felé járjanak ebben az eljárásban.

A következő hetek tárgyalási menetéről szólva azt mondta, az operatív és a partnerségi megállapodásról folynak az egyeztetések Elisa Ferreira kohézióért és reformokért felelős uniós biztossal. Januárban bőven lesz tárgyalnivalónk - jegyezte meg.

A tárgyalási folyamat alatt történt támadásokról Navracsics Tibor elmondta, az Európai Bizottság nem találhatott olyan pontot a politikai ízlésbeli kérdéseken kívül, amelyet kifogásolhattak volna, majd hozzáfűzte: a lengyelek most nem tárgyalnak az Európai Bizottsággal, nálunk viszont ilyesmire egyszer sem volt példa.

MTI

2022. december 29. 09:15
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Elfogták a rendőrök azt a támadót, aki csütörtök hajnalban félholtra vert egy 73 éves férfit a Népligetnél, a felülj...
Percek alatt két baleset áldozata lett ugyanaz a sofőr.
Elaludt a sofőr, ezért villanyoszlopnak csapódott egy kisbusz csütörtök este Csepelen. A fiatal férfi mondta azt a h...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...