
Drón csapódott be egy romániai panelházba
Egyelőre sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk, vagy hogy a kilátások pozitívak lennének, mert a négy lövedék együtt olyan súlyos sérülést okozott, hogy a kormányfő szervezete csak nagyon nehezen tud megbirkózni velük
- fogalmazott Robert Kalinák, akinek szavait a TASR közszolgálati hírügynökség idézte.
Korábbi sajtójelentések arról számoltak be, hogy a szlovák kormányfőre további műtét vár, a pozsonyi Pravda szerint a csípőízületét kell még megoperálni. Ezzel kapcsolatban Robert Kalinák - aki előreláthatóan ideiglenesen el fogja látni a miniszterelnöki feladatokat - azt mondta: egyelőre nincs ilyen irányú információja, de tekintettel a sérülések súlyosságára, fennáll egy újabb műtéti beavatkozás kockázata.
Sutaj Estok szlovák belügyminiszter megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint a rendőrség már elindította a bűnügyi eljárást a feltételezett elkövető ellen, akit védett személy előre kitervelt meggyilkolásának kísérletével gyanúsítanak. Ezért a bűncselekményért a vonatkozó szabályozás szerint 25 évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható.
A bűncselekménynek a nyomozás során csak egy feltételezett motivációja van, a politikai
- jelentette ki Sutaj Estok.
Kifejtette: a merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését, például a különleges ügyészség megszüntetését, Ukrajna katonai segélyezésének leállítását és a szlovák közmédiát érintő átalakításokat, a merénylet elkövetéséhez pedig az államfőválasztás eredménye adta meg neki a végső lökést, mert annak eredményével sem értett egyet.
A belügyminiszter elmondta: a merénylő az utóbbi időszakban számos kormányellenes tüntetésen vett részt, viszont úgy tudják, hogy nem volt tagja semmilyen szélsőséges politikai csoportnak, hanem úgymond "magányos farkasként" követte el tettét.
A merénylet miatt őrizetbe vett 71 éves lévai férfi személyazonosságát hivatalosan továbbra sem közölték a hatóságok, de a sajtó egyöntetűen Juraj C.-ként azonosítja, és azt írják róla: legálisan tartott fegyvert, mert biztonsági őrként dolgozott, egyébként pedig műkedvelő költő volt és egy irodalmi klubnak a a tagja, amelyet több évig vezetett is.
A belügyminiszter közlése szerint a merénylet miatt őrizetbe vett férfin kívül a rendőrség 32 másik személyt is vizsgál, akik a miniszterelnököt ért támadás után a közösségi médiában helyeselték a merénylet elkövetését.
Forrás: MTI
Kapcsolódó tartalmak:
Orbán Viktor: Szlovákia elindult a békepártisághoz vezető úton, most ezt lőtték keresztbe

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott