
Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, többször, közvetlen közelről meglőtték szerda délután Nyitrabányán a szlovák kormányfőt.
Úgy tudjuk, Robert Ficót a hasán és a mellkasán érték a lövések, és életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel szállították kórházba.
A szlovák kormányfő-helyettes csütörtök reggeli nyilatkozatában elárulta, Fico túl van a közvetlen életveszélyen, majdnem négy órán át műtötték. Lapinformációk szerint viszont még mindig nagyon súlyos az állapota.
Egyes hírek szerint viszont rövid időre már magához tért.
Az egész világot megrázó esetről Hajós István biztonsági szakértő a csütörtök reggeli Mokkában beszélt. A testőrök szemszögéből elemezte az esetet.
Úgy véli, a testőrök hibát követtek el. Lefagytak és rosszul reagáltak.
Az, hogy háromszor meg tudták lőni, sőt, az, hogy lövést le tudtak adni, ez mindenképpen hibát feltételez…Ezt le kell tudni reagálni
- hangsúlyozta a szakértő.
A probléma a személyvédelmi csapatnál ott volt, hogy nem volt senki, aki a tűzvonalba ugrott volna… illetve mintha nem lett volna megbeszélve, kik a kimenekítő emberek, akik azonnal megfogják a védett személyt és a kocsiba betuszkolják
- elemezte a történéseket, majd hozzátette, hogy a testőrök azonnal megtámadták az elkövetőt, ahelyett, hogy a fő feladatukkal, Robert Fico védelmével foglalkoztak volna.
Vannak külső, belső védelmi gyűrűk, mindenkinek megvan a feladata. A közvetlen testőrségnek az a feladata, hogy két személy kimenekít, egy személy tűzvonalba lép és másik két személy próbálja elhárítani a támadást
- ismertette a részleteket, majd kiemelte, hogy egy külső csapat pedig a lövöldöző elfogásáért felel.
Nagyon sok sebből vérzik, nem voltak felkészülve, egyáltalán nem gondoltak erre
- jelentette ki Hajós István, aki azt is megjegyezte, elképzelhető, hogy a jövőben átmenetileg előírás lesz a golyóálló mellény viselete a hivatalos személyeknek is.
Ugyanis elmondása szerint bárhol, bármelyik országban, akár Magyarországon is lehet egy ilyen őrült.

Hat év börtönre ítélték Angliában a tavalyi súlyos északi-tengeri hajószerencsétlenséget okozó hajó orosz kapitányát

A Portugáliában pusztító Kristin vihar több mint 4 milliárd euró közvetlen kárt okozott

Dnyeperben Zelenszkij emberrablói ezúttal hiába üldöztek egy férfit

Egy ciklon miatt több helyen kiöntött a tenger Horvátországban

Több mint ezer kijevi társasházban továbbra sincs fűtés

Rendőrök leptek el egy egyházi iskolát, drámai eset történt szerdán

Meghalt a kalauz, akit jegyellenőrzés közben támadott meg egy utas

Újabb önkéntes került csapdába: kényszersorozás Kovelben

Összeütközött egy migránsokat szállító csónak és a görög parti őrség hajója, sok halott

Botrány a ravatalozóban – rémisztő felvétel került nyilvánosságra

Megölték két gyermeküket, majd magukkal is végeztek

Leforrázta egy hónapos csecsemőjét egy férfi, mert a kicsi fázott