Nagyon eldurvult az iskolások fogócskája Szabolcsban

Általános iskolások fogócskázása közben három lány úgy bántalmazta egyik társukat, hogy a gyerek maradandó fogyatékosságot szenvedett. Most vádat emeltek az ügyben.

A durva eset 2024 tavaszán egy Nyíregyháza környéki településen lévő általános iskolában történt. Távoli rokonságban álló gyerekek fogócskázni kezdtek az iskola udvarán. Egy 11 éves kisfiút az egyik lány a földre rántotta, majd a két másik, szintén gyermekkorú lány a földön fekvő testébe többször belerúgott. A bántalmazást csak egy iskolatársuk közbelépésére hagyták abba – közölte az ügyészség.

A kisfiú életveszéllyel járó sérülést szenvedett, hasűri vérzése lett, a lépe megrepedt és el kellett távolítani.

A bántalmazó lányok közül egyikük már betöltötte a 12. életévét, belátási képességgel rendelkezik, és bár még nincs 14 éves, de a törvény szerint az életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt felelősségre vonható – tette hozzá az ügyészség.

A vádhatóság figyelemmel az életkorára, vele szemben próbára bocsátás intézkedést indítványoz, melynek időtartama alatt a sértettől is bocsánatot kell kérnie.

A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

2025. szeptember 04. 09:53
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Varázslóknak és boszorkányoknak öltöztek, így kedvezményesen mehettek be a látogatók a Gyöngyösi Állatkert elő Hallo...
A kötelező sorkatonaság bevezetéséről beszél a Tisza párt, miután kiderültek terveik a nyugdíjak megadóztatásáról, a...
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint Magyar Péteré - ez derül ki egy újabb fel...
Ketten meghaltak, amikor kamion csapódott az autójuknak Romániában. Sokkoló videó készült a tragédiáról, a teherautó...
Nemcsak magyar, hanem például egy svájci csapat is indult a kolbásztöltők versenyén a békéscsabai kolbászfesztiválon...