Nagy István: történelmi léptékű az agrárfinanszírozás

A magyar kormány az uniós forrásokhoz történelmi léptékű társfinanszírozást biztosít, a korábbi 17,5 százalékos helyett 80 százalékosat; az idén annyi pénzt fognak kifizetni vidékfejlesztésre, mint a megelőző hét évben összesen - mondta Nagy István agrárminiszter csütörtökön Kiskunfélegyházán, a Kiskun Expo megnyitóján.

2021. augusztus 20. 06:44

A tárcavezető elismeréssel szólt a gazdák munkájáról, kiemelve: a mögöttünk álló küzdelmes közel másfél év megmutatta, hogy a helyi közösségek összefogásával Magyarország minden kihívással szembe tud nézni. Úgy vélte, a koronavírus-járvány nyomán mindenki számára megkérdőjelezhetetlenné vált, hogy a magyar agrár- és élelmiszeripar stratégiai ágazat. "Az agrár- és élelmiszeripar a világjárvány idején sem vonulhatott home office-ba, mert aki otthonról dolgozott, annak is mindig kellett enni és inni" - fogalmazott a miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy a kora tavaszi fagyok után hosszú aszály következett, majd megjött az eső jéggel és olyan intenzitással, hogy szinte mindent elmosott. "Mégis, az idei esztendőben történelmi eredményt hozott a búzatermés. Büszkék lehetünk a gazdáinkra" - hangoztatta.

A Kiskun Expóról szólva a miniszter kifejtette: nagyon fontosak az ilyen kiállítások, hogy felismerjük, milyen értékeink vannak. Úgy vélte, a szakkiállításon bemutatkozó vállalkozások, civil szervezetek, intézmények az egész ország számára példát mutatnak, hogy miként lehet a rendelkezésünkre álló erőforrásokból a legtöbbet kihozni.

Az expo a látogatók elé tárja a Kiskunság kiemelkedő értékeit, hagyományait, amelyeket éltetnek, gazdagítanak a helyi közösségek. Az itt élők mindig kemény munkával termeltek, állítottak elő értékeket, szellemi és anyagi javakat, amelyeket ennél fogva nagy becsben tartottak és tartanak ma is - mondta Nagy István.

Kiskunfélegyháza önkormányzata egy több évtizedes múlttal rendelkező hagyományt kíván feleleveníteni az augusztus 19-22. között nyitva tartó Kiskun Expóval, amelyen több mint ötven kiállító mutatja be a város és a kistérsége kiemelkedő értékeit. A rendezvényen ipari és mezőgazdasági cégek mellett kézművesek, őstermelők és szakiskolák is bemutatkoznak.

MTI/A címlapfotó illusztráció

Hátborzongató, ahogy a kamionos bosszúból le akarta szorítani a fővárosi autóst - videó
A Budapesti Rendőr-főkapitányság befejezte a közúti veszélyeztetetés miatt folytatott nyomozást.
Budapesti Fidesz: Karácsony Gergely beismerte alkalmatlanságát
Karácsony Gergely főpolgármester beismerte alkalmatlanságát - írta Facebook-oldalán a budapesti Fidesz csütörtök
Vérfürdő az oviban, tömegmészárlást rendezett egy volt rendőr
Legalább 36-an meghaltak egy lövöldözésben - köztük túlnyomórészt gyerekek -, miután egy volt rendőr tüzet nyitott e...
14-szer szúrta meg fogorvosát a balassagyarmati férfi, videón a támadás
A két fél között egy fogászati beavatkozás miatt robbant ki a pereskedés Balassagyarmaton. Az 57 éves férfi ellen vá...
Robot segít a műtétekben a debreceni urológián
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetem Klinikai Központ (DEKK) urológiai klinikáján végeztek robotasszisztált v...
Fidesz: a baloldal se a nyugdíjemelést, se a rezsicsökkentést nem támogatta
A baloldal se a nyugdíjemelést, se a rezsicsökkentést nem támogatta - reagált a Fidesz Korózs Lajos (MSZP) csütörtök...
A botrányhős celebre bízta Karácsony az FKF-et
Máig tisztázatlan a forrása Mártha Imre több milliárdos vagyonának, amellyel a közműholding vezérigazgatója nem tud ...
Feladta magát a gázoló autótolvaj - Tények 18.00
Az áldozat nem akarta, hogy elhajtsanak, ezért felugrott a motorháztetőre, de végül elütötték... További részletek a...
Újabb rangos nemzetközi díjat nyert a Magyar Zene Háza
Európa egyik legtöbbet díjazott épülete lett a Magyar Zene Háza (MZH). A Német Design Intézet (Rat für Formgebung) á...
Wintermantel Zsolt: Karácsony Gergelyről bebizonyosodott, hogy alkalmatlan főpolgármesternek
Karácsony Gergelyről végérvényesen bebizonyosodott, hogy alkalmatlan, megbukott, mint főpolgármester - jelentette ki...
Ütötte-verte, megégette és megpróbálta kasztráltatni fogadott fiát egy nő
Két férfit késelt megy egy tatabányai nő
Máris megvan a spanyol sztárcsapattól kirúgott edző az utódja
Háború esetén a franciák egy mindössze 80 kilométeres frontvonalat tudnának védeni
Sikerül-e a hátraszaltó anélkül, hogy kiömöljön a sör? - videó