
Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra
Gulyás Gergely azt mondta: a felmondási eljárást, az alkotmányos és a nemzetközi jogi kereteknek megfelelően, a kormány csütörtökön kezdeményezi.
A Nemzetközi Büntetőbíróság "egy tiszteletreméltó kezdeményezés volt", ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy - és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa - politikai testületté vált - tette hozzá.
A miniszter kiemelte: a kormány mindezt elfogadhatatlannak tartja, ezért úgy döntött, hogy nem kíván részt venni a Nemzetközi Büntetőbíróság munkájában.
Mint kifejtette, Magyarország eddig is sajátos helyzetben volt, mert szemben más ICC-tagállamokkal, az Országgyűlés soha nem hirdette ki a bíróság statútumát, így az nem a belső jog része. Mindezért a világos jogi álláspontunk az, hogy Magyarországon ennek alapján senkit letartóztatni, "senkivel semmilyen eljárást" kezdeményezni jelenleg sem lehetne - mutatott rá Gulyás Gergely.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Közölte: Magyarország az előbbi kétes helyzetet nem azzal kívánja felszámolni, hogy kihirdeti az említett statútumot, hanem a felmondási eljárás eredményeként elhagyja a Nemzetközi Büntetőbíróságot.
A miniszter kifejtette, az ICC tevékenysége kapcsán "komoly aggályok merültek fel" nemzetközileg is az elmúlt időszakban. A Nemzetközi Büntetőbíróságnak az Egyesült Államok, Kína és Törökország soha nem volt tagja, valamint az Egyesült Államok Kongresszusa is arról döntött, hogy kétpárti támogatással szankcionálni kívánja a ICC bíráit. Továbbá az európai partnerek között is, a leendő német kancellár vagy a hivatalban lévő lengyel miniszterelnök is világossá tette, hogy a kihirdetés miatt náluk fennálló belső jogi kötelezettség ellenére is semmibe vennék a bírósági döntést, és az izraeli kormányfőt szívesen látják.
Mindezek jól bizonyítják, hogy az ICC tevékenysége "eltért az eredeti céltól", és miután "politika bírósággá vált", ezért Magyarország a jövőben nem kíván a tagja lenni - mondta Gulyás Gergely.

Orbán Viktor: A migráció és a háború jelenti ma a legnagyobb veszélyt Magyarországra

„Jellemtelen hazaáruló” – így üdvözölték Magyar Pétert Győrben

Fidelitas-kongresszus - Latorcai Csaba: példátlan eredményeket hozott a Fidesz-KDNP kormányzása

Lebukott az ukrán háborús maffia: 100 millió dolláros botrány rázza meg Kijevet

Orbán Viktor: veszély van, Európa a háború küszöbén áll

Az USA kitoloncolná az ukránokat, Kijev pedig a frontra küldi őket

Magyarország és Dánia nemet mond a Migrációs Paktumra

Ukrajnában leleplezték a háborús maffiát

Zelenszkijig vezetnek az ukrán energetikai botrány szálai

Washingtoni siker: Orbán újabb ütőkártyát szerzett a választások előtt

Menczer Tamás helyretette Magyar Péter lakájmédiáját

Menczer Tamás: legyen a fiatalok lázadása az, hogy megvédik a hazájukat