Fotó: MTI/Illyés Tibor
DatAdat-közeli cég is végezte Vig Mór cégtemetőjében
A dollárbaloldal kampányfinanszírozási botránya során kiderült: közel 4 milliárd forint érkezett a szivárványkoalícióhoz az Amerikából és Svájcból, s pénzek tekintélyes része a cégcsoportnál landolt. Konkrétan több mint 1,5 milliárd forintnyi összeg kötött ki valamilyen DatAdat-érdekeltség számláján.
A Vig cégtemetőjében végző Datalyze Research Kft.-hez visszakanyarodva, érdekesség, hogy a pár száz fős borsodi faluban, Szegiben működő irodára bízták a könyvelési feladatokat. Ugyanitt található ugyanis a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőinek kifizetőhelye, valamint a könyvelése az Ezalényeg.hu baloldali álhírportált kiadó Oraculum 2020 Kft.-nek, amelyhez szintén milliárdos összeg jutott a guruló dollárokból.
A kis falu könyvelőirodája azután került az érdeklődés középpontjába, hogy a DatAdat ügyei kapcsán nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly szeptemberben házkutatást tartott a helyszínen.
Dessewffy is képbe került
A már említett Dessewffy Tibor egyik vállalkozása szintén a Vig Mórhoz köthető, cégtemetőként is működő szolgáltatóhoz került. A Webpredict Kft. – amelynek tulajdonosa és ügyvezetője is Dessewffy Tibor – sajtóinformációk szerint a mesterséges intelligencia eszköztárával segítette volna az egyesült ellenzék kampányát.
A dátumok szintén azt erősítik, hogy a cég egyfajta választási projekt volt: 2021 augusztusában jött létre a Webpredict, 2022-ben, a voksolás évében volt a legnagyobb bevétele és 2023 májusára végelszámolás alá került. Dessewffynek van egy ugyanilyen nevű bejegyzett cége az észtországi Tallinban, a Webpredict OÜ, amely továbbra is működik.
Víg Mór nevét egy november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a közvélemény. A rózsadombi ingatlanban tartott házkutatások után az adóhatóság több száz milliós számlagyár működtetésének gyanújával vette őrizetbe a praxistól egyébként eltiltott ügyvédet, akinek letartóztatását a bíróság el is rendelte.
Csakhamar az is kiderült, hogy nem ez Vig Mór egyetlen ügye: a férfi egy körözött bűnöző társaságában vehetett részt egy nemzetközi csalássorozatban.
A gyanúsított testvére jogvédő NGO-t igazgat
A letartóztatott férfi testvére, az Amnesty International Magyarországot igazgató Vig Dávid régi szereplője a magyar közéletnek. Vagyis inkább a Soros-hálózatnak: dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál és a Soros-alapítványnak nevezett Open Society Foundationsnél is.
Tevékenységét civil érdekképviseletnek álcázza, de valójában ellenzéki politikai szereplőként lép fel, a közösségi oldalán hemzsegnek a magyar kormányzat politikáját támadó provokatív bejegyzések. A két Vig közös cégét, a Help-Me Bt.-t is vizsgálják a hatóságok.