
Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket
A 37 éves kubai származású Mavys Alvarez Rego, Diego Maradona egykori szeretője, megdöbbentő vallomást hozott nyilvánosságra.
Mindössze 16 éves volt, amikor megismerkedett az akkoriban már világklasszisnak számító focistával.
„Abban az időszakban befejeztem a lány létemet, és előre kellett lépnem az életben. Hirtelen nő lettem, és ellopták az ártatlanságomat. 16 éves voltam, és már ittam és drogoztam. Diego szép szavakkal és virágokkal csábított el, aztán pár hónap múlva minden változni kezdett. Szerettem és egyben gyűlöltem is őt. Odáig jutottam, hogy az öngyilkosságot fontolgattam.” – mondta Mavys.
A fiatal lányt állításai szerint Maradona folyamatosan kokainnal kínálta, és akarata ellenére szexuális tevékenységekre kényszerítette: „Egyszer anyám kopogtatott az ajtón, de Diego nem engedte be, a számra tette a kezét és megerőszakolt" – mesélte a nő feldúltan a La Repubblica-nak.
Mavys elmesélte azt is, hogy Maradonaa kubai kormány különleges engedélyének köszönhetően Havannából Buenos Airesbe vitte, hogy megnagyobbíttassa a melleit, „mert a nagyok tetszettek neki”.
A nő mindezt teljes elszigeteltségben, segítség nélkül vészelte át, de azt mondja, most már nem fél beszélni azokról a borzalmakról, amiket átélt.
A címlapfotó illusztráció

Drogos csokoládéval elbódította, majd megerőszakolta a táborozó gyerekeket

Tragédia: busz csapódott egy buszmegállóba, többen életüket vesztették

Konfliktusba keveredett, majd lelépett egy ,,papírrendőrrel” - videón a szürreális jelenet

Sikeresen visszatért a Földre a Sencsou-20 kínai űrmisszió legénysége

Lezuhant egy kisrepülőgép Horvátországban, a pilóta nem élte túl

Lőtt sérüléssel, lakásukban bukkantak egy házaspár holttestére

Halálra akarták éheztetni az ötéves gyereket

14 éves diákjával feküdt le egy tanárnő, zaklatta a tinit

Dráma egy fogászati klinikán - altatás közben meghalt egy kétéves kislány

Leszúrta alvó anyját egy 13 éves fiú

17 év után, erdőben bukkantak egy halottnak hitt férfire

Megtörte a csendet az agyevő amőba miatt elhunyt szlovák kisfiú édesanyja