Megszólalt a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója, ez a célja a Tisza-adóról szóló kampánynak

Magyar Péterék eltitkolnák adóterveiket a választók elől, ezért a Nemzeti Ellenállás Mozgalom plakátkampányba kezdett, hogy mindenkihez eljussanak a Tisza Párt többkulcsos adó bevezetésével kapcsolatos tervei.

Magyar Péter csak letagadta az egészet, a baloldali sajtó pedig próbálja maszatolni az ügyet – fogalmazott Szűcs Gábor, a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapítója, aki Kötcséről jelentkezett be a mozgalom új plakátjai mellől. A szervezet ugyanis azért indított kampányt, mert Magyar Péterék eltitkolnák adóterveiket a választók elől, a mozgalom célja pedig, hogy mindenkihez eljussanak Magyar Péterék többkulcsos adó bevezetésével kapcsolatos tervei és Tarr Zoltán szavai, miszerint: „választást kell nyerni és utána mindent lehet”.

Szűcs Gábor hangsúlyozta, nem írnak róla, máshogyan keretezik, miközben teljesen egyértelmű, hogy miről van szó. – Minden magyar családot érintő sarcolásról van szó. Éppen ezért a kampányunk célja, hogy minél több emberhez eljusson, mire készül a Tisza, mik az ő terveik.

Nagyon egyszerű. Lényegében a választók átverésével szeretnének elindulni a 2026-os választáson. Erről szól az egész – mondta Szűcs Gábor.

2025. szeptember 07. 12:13
A Fidesz a békét és a nyugalmat képviseli. „Tessék választani!” – írta a miniszterelnök.
Mégis mi van abban a programban, amit háromszázan írnak, és ennyire kell titkolni? Az már csak a kisebbik kérdés, ho...
Tavasz óta gőzerővel készül a Tisza Párt programja, de a részleteket még nagyon sokáig titkolni akarják Magyar Péter...
Nagy Ervin szerint nem kell mindent elmondani, mert azt az ellenfelek félreértelmezhetik vagy felhasználhatják – így...
Rosszullétek gyötrik Henry Kettner feleségét, Rebekát. Henry Kettner Magyarország egyik legnépszerűbb online tartalo...
family
Ez az egész olyan, mintha valami marha rossz tréfa volna. Laár András, az ország Besenyő Pista bácsija nemcsak zenés...
family
LL. Junior szerelmi élete igenis lázban tartja az embereket. A Frey Timivel való legutóbbi kapcsolatában volt minden...
family
Hideg zuhanyként érte Európát, hogy orosz drónok hatoltak be Lengyelország légterébe. Egy részüket azonnal lelőtték ...
family
A Magyar Zene Háza különleges kiállítással idézi meg Freddie Mercury emlékét. Az ikonikus cipők, kabátok és fellépőr...