Megszakítják Károly király rákkezelését - itt az ok

Ez lesz a legjelentősebb tengerentúli körútja a rákdiagnózisa óta.

Károly király október 18-án utazik a legtávolabbi kontinensre, hogy az ország miniszterelnökével, Anthony Albanesé-vel a brit monarchiával való kapcsolatáról, és Ausztrália köztársasággá válásáról tárgyaljon, de Camillával Sydney-ben az ausztrál kultúra alappillérének számító grillsütésbe is belekóstolnak, és a helyiekkel való találkozásra is szakítanak időt - írta meg a Metro.

A kenguruk földje után Károly Szamoára látogat, ahol a fenntarthatósággal és a biológiai sokféleséggel foglalkozó rendezvényeken vesz részt, a királyné pedig az írástudással, a családon belüli erőszakkal és a szexuális zaklatással foglalkozik.

Fotó: A királyi család Instagram-oldala

Ezt követően a király Szamoa fővárosában, Apiában gyűlik össze a világ vezetőivel a Nemzetközösségi Kormányfői Találkozón első alkalommal uralkodóként, és a Nemzetközösség fejeként.

Camilla a napokban egy turnét megelőző szünetet szervez barátaival, Charles pedig Skóciában készül fel az utazásra.

A 11 napig tartó távolléte alatt Károly orvosai engedélyével megszakítja februárban diagnosztizált rákbetegségének kezelését, de az útra elkíséri orvosa, és hazaérkezése után visszatér a terápiájához.

 

2024. október 08. 17:18
Ideiglenes kitelepítéseket rendeltek el a helyi hatóságok az egyesült államokbeli Észak-Karolinához tartozó több szi...
A klímaváltozás miatt annyira visszahúzódott az észak-olaszországi Lombardiában fekvő egyik legnagyobb gleccser, a V...
Semmit nem tett Karácsony Gergely a budapesti lakhatási válság enyhítéséért – fogalmazott Szentkirályi Alexandra, ak...
Magyar Péter közölte, hogy nem Orbán Viktor akar békét, hanem Ursula. Nem szabad kánikulában annyit a napon lenni – ...
Újabb adással jelentkezett a Harcosok órája, amelyben Kovács Zoltán és Menczer Tamás voltak a műsorvezető Német Balá...
Az ünnepélyes zászlófelvonást a katonai eskütétel követi a Parlament előtt. Kilenctől légi parádét tartanak a Duna f...
Az Otthon Start Programiroda azért dolgozik, hogy még idén ősszel elinduljon több mint tízezer lakásfejlesztés – mon...
Reggel 7 órakor megkezdte működését az augusztus 20-ai nemzeti ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív t...
BEDARÁLTA - Meghalt egy családapa, amikor berántotta egy trágyázógép Szentgáloskéren. A férfi a földeken dolgozott, ...