Megrázó hírt kapott a közismert magyar zenész Kanadában, nyaralás alatt tudta meg, hogy mi történt édesanyjával

El sem tudjuk képzelni, hogy mit érezhetett akkor.

Míg Rácz Béla Kanadában tartózkodott, édesanyja itthon durva balesetet szenvedett. Ahogy már korábban beszámoltunk, egy szabálytalanul közlekedő sofőr nekihajtott az autójuknak, ami totálkáros lett az ütközéstől. A rapper édesanyja meghúzta a nyakát, be kellett vinni a kórházba, de szerencsére komolyabb baja nem esett.

Young G a pénteki Mokkában éppen ezért elmondta, úgy érzi, kicsit túlreagálta a történteket a média. A kocsijuk állapota bizonyítja, hogy nem csak egy kis koccanásról volt szó, ugyanakkor meglátása szerint sokkal rosszabb vége is lehetett volna

Béci nem véletlenül nem volt Magyarországon a balesetkor, rengeteget időt töltött 2023-ban is a tengerentúlon, saját bevallása szerint keresi önmagát odakint.

Istenes László számára kézenfekvő lehetőségnek tűnt, hogy Kanadában jégkorongozó váljon a rapperből, és könnyen lehet, hogy még tehetséges is lenne benne. Annyi köze egyébként már van Bécinek a hokihoz, hogy Vancouverben nagyon közel lakott a stadionhoz, és egy meccsre ki is látogatott.

Young G-t azonban, úgy látszik, a téli sportoknál sokkal inkább foglalkoztatja az építőipar. Már gyerekkorától magába szívhatta a kőműves szakma minden fortélyát, édesapja ugyanis ezen a területen vállalkozó, Béla pedig ugyanilyen irányban mozgolódik, egyfajta projektmenedzserként dolgozik külföldön.

A zenész elárulta, még a világ túlvégén sem tudott elvegyülni, hiszen Kanadában rengeteg magyar él, akik már nem egyszer fel is ismerték őt különböző bevásárlóközpontokban járva-kelve.

2024. január 12. 16:48
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
Elfogták a rendőrök azt a támadót, aki csütörtök hajnalban félholtra vert egy 73 éves férfit a Népligetnél, a felülj...
Percek alatt két baleset áldozata lett ugyanaz a sofőr.
Elaludt a sofőr, ezért villanyoszlopnak csapódott egy kisbusz csütörtök este Csepelen. A fiatal férfi mondta azt a h...
Magára rántotta a forró vízzel teli felmosóvödröt egy tízhónapos kisfiú Ócsán. A gyerekhez mentőhelikopter is érkeze...
Meghalt egy 45 év körüli pizzafutár, amikor frontálisan karambolozott egy autóval, ami megcsúszott Rohodnál, Szabolc...