
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Rajongói nagy érdeklődésére való tekintettel Young G Béci elmesélte közösségi oldalán, hogyan törték totálkárosra luxusjárgányát.
Keddi bejegyzésében a rapper elárulta, nem tartózkodott otthon, mikor az eset történt. Sógoránál hagyta addig az autóját, aki Béci édesanyját vitte dolgozni, mikor súlyos balesetet szenvedtek.
Egy szabálytalanul közlekedő sofőr nekicsapódott a zenész szeme fényének, és javíthatatlanra zúzta.
Nem is az autót bánom, hanem azt, hogy az anyum is az autóban ült
– tette hozzá, ám szerencse a szerencsétlenségben, hogy az oldalról érkező kocsi a hátsó ajtót találta el, és nem az elsőt, hiszen a rapper édesanyja az anyósülésen foglalt helyet. Kész csoda, de nyakhúzódással és kisebb zúzódással megúszta a csúnya balesetet.
Young G Béci arról is tájékoztatta követőit, hogy amíg a biztosítóval nem rendezik a szükséges papírokat, bérautóval közlekedik.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát