Megölte nagyanyját egy 15 éves fiú

A nő 52 éves volt.

Durva gyilkosságra derült fény a napokban az amerikai Georgia államban, miután szombaton holtan találták az 52 éves Nita Ann Luke-ot az otthonában – írja a Crime Online.

A helyszínre kiérkező rendőrök a térfigyelő kamerák felvételei alapján a nő 15 éves unokáját letartóztatták és őrizetbe vették, ugyanis a képkockákon jól kivehető, ahogy a bűncselekmény után idegesen fel-alá járkál a családi ház előtt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

A fiú ellen emberölés és halálos fegyverrel elkövetett testi sértés miatt emeltek vádat.

„Ez az egyik legszörnyűbb bűncselekmény, amit valaha láttam” – mondta Leslie Manahan valdostai rendőrfőnök.

Az ügy vizsgálata még folyamatban van, egyelőre nem tudni, az unoka miért végezhetett nagymamájával.

Kapcsolódó tartalmak:

Halálra késelte lányát, majd magával is végzett egy férfi

Késelés támadást hajtott végre egy tizenéves, súlyos sérülést okozott

Megölte édesanyját egy 19 éves fiú, a nő kiütött fogai buktatták le a tinit

Nem vett pálinkát, a dühös nő hasba szúrta szerelmét

2024. július 03. 21:00
A Békemenet sikeresebb és Orbán Viktor mondanivalója népszerűbb volt, mint kihívójáé – ismertette legújabb felmérésé...
Magyarországon a kormány egyedülálló családtámogatási rendszert épített ki az elmúlt években, több mint harmincféle ...
Fontos látogatáson vesz részt a magyar miniszterelnök hétfőn. Orbán Viktor XIV. Leó pápával és Giorgia Meloni olasz ...
Ha az Európai Unió Putyin letartóztatásáról beszél, azzal nem lehet véget vetni az orosz–ukrán háborúnak. Területi e...
Még a miniszterelnök édesanyja is kinevette Hadházy Ákost, amiért azt feltételezi, hogy a fia zebrákat tart Hatvanpu...
Megdöbbentő videón, ahogy az autópályára zuhant egy mentőhelikopter Sacramentóban, az Egyesült Államokban. Csak a sz...
Menekülés közben a párizsi reptéren fogták el a Louvre egyik ékszertolvaját. A férfi Algériába akart menekülni, azót...
Felhőszakadás és heves jégeső csapott le szombaton sok helyen az országban. Bugyi és Albertirsa utcái kifehéredtek a...
Vonaton fosztotta ki az áldozatát egy rabló Miskolcnál, azzal fenyegette az utast, hogy megkéseli, ha nem adja oda n...