
Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát
A mentők elláttak egy 22 éves férfit, akit súlyos, de stabil állapotban szállítottak kórházba - számolt be a történtekről közleményében Új-Dél-Wales állam rendőrsége.
Mark Walton, az új-dél-walesi rendőrség terrorizmus elleni küzdelemért felelős megbízottja sajtótájékoztatón elmondta, a fiú indítékát vagy ideológiáját még nem sikerült megállapítani, de aggodalmát fejezte ki amiatt, egyre több jel utal arra, hogy a fiatalok radikalizálódnak az interneten.
"Erőszakos szélsőséges ideológiákat fogadnak el, és az erőszak irányába mozdulnak" - mondta. Hozzátette, hogy a támadó ismert volt a rendőrség és a kormányzati szervek előtt.

A feltételezett támadó az incidens után felszállt egy buszra, egy kórház közelében vették őrizetbe - közölte a rendőrség. Az áldozat és a feltételezett támadó nem ismerte egymást.
Az egyetem szóvivője azt mondta, hogy rendőrségi művelet folyik a camperdowni campuson, és a rendőrség a nyomozás folytatásáig a területen marad. A hatóság lezárta a bűncselekmény helyszínét.
A támadás mintegy két hónappal az után történt, hogy hat ember meghalt és 12 megsebesült egy késes támadásban Sydney Bondi városrészének egyik bevásárlóközpontjában, valamint egy istentiszteleten megkéseltek egy asszír keresztény püspököt Sydney nyugati részén. Ez utóbbi esetében egy 16 éves fiú ellen terrorcselekmény miatt emeltek vádat, míg a bevásárlóközpontban a támadót a rendőrség lelőtte.
A két támadás arra késztette Új-Dél-Wales állam kormányát, hogy megszigorítsa a kések forgalomba hozatalával kapcsolatos törvényeket.
MTI/A fotó illusztráció (Shutterstock)

Fejbe lőtte apját egy 11 éves kisfiú, mert elvette videójátékát

Tízéves gyereket erőszakolt meg és ejtett teherbe egy migráns

Ursula von der Leyen: erőteljesen és kitartóan kell támogatni Kijevet

3 méteres hó lepte el az autókat, házakat, megbénított mindent - videóval

Kalapáccsal verte agyon laktótársát egy nő, majd napokig élt a holttesttel

Vészhelyzet után, Földet ért a Crew–11 legénysége

Halálra verte feleségét és anyósát egy férfi, közös gyermeküket elrabolta

Az egész ukrán politikai elit érintett a korrupciós botrányban, kenőpénzzel fotózták le Julia Timosenkót

Trump szerint Zelenszkij akadályozza a békét, nem Putyin

Lesújtó részletek: Több rendőr is megsérült szerda reggel

Leomlott egy daru, többen megsérültek

Andrej Babis leleplezte az előző kormány kínos titkát