
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
2021. szeptember 02-án két adóellenőr egy-egy darab alkoholmentes sört vásárolt későbbi támadójuk büféjében. Az italokat kifizették, azonban bizonylatot nem kaptak, ekkor az ellenőrök felmutatták jelvényeiket, ez azonban a tulajdonosnak kicsit sem volt ínyére.
A férfi felszólította a két ellenőrt, hogy azonnal távozzanak, valamint azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Ezután a támadó az egyik ellenőrt a vállánál négy alkalommal meglökte, ezért a hivatalos személyek jobbnak látták, ha inkább tovább állnak, de a büfétulajdonos itt sem állt le, kocsiba pattant és követte őket, ekkor jött el az ideje a rendőri közbelépésnek.
Az Esztergomi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádiratot nyújtott be az esztergomi férfi ellen, melyben arra tettek indítványt, hogy az Esztergomi Járásbíróság az elkövetőt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

A fotó illusztráció: Nemzeti Adó- és Vámhivatal Facebook-oldala

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen