
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
2020 őszén egy lopás következtében folyamatban lévő büntetőeljárás miatt akarták kihallgatni a későbbi támadót, akinek otthonában október 1-jén három rendőr jelent meg. Az ajtót a ház tulajdonosa nyitotta ki, aki azt állította, a keresett személy máshol van, a rendőrök azonban a ház körbejárása során az egyik szobában megtalálták az élettársát, aki gyermekével egy szivacson feküdt, ami alatt azonban ott bujkált a keresett személy. A felszólítás ellenére a férfi közölte a rendőrökkel, hogy nem megy sehova, majd hátulról átkarolta a kisgyermeket kezében tartó nő nyakát, és az ágyra rántotta őket. Mindkettőjüket szorosan maga előtt tartva azzal fenyegetőzött, hogy kárt tesz magában, azonban az egyik rendőr ekkor megragadta, és szétfeszítette a férfi karját, így a nőnek a gyermekkel együtt sikerült kiszabadulnia.
A férfi ekkor az egyik párna alól hirtelen előrántott egy konyhakést, aminek a nyelével megütötte a hozzá közelebb álló rendőr karját, majd a kést felemelve és a feje mögött tartva öngyilkossággal fenyegetőzött. Végül egy LED lámpával sikerült elvakítani, ennek köszönhetően pedig lefegyverezték és megbilincselték.

A bíróság most 6 év végrehajtandó börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, valamint 3 év foglalkozástól eltiltásra ítélte a férfit, az ítélet azonban nem jogerős, ugyanis az ügyészség fellebbezést jelentett be a vádlott terhére, súlyosításért, elsősorban hosszabb tartamú börtönbüntetés, valamint a vádlott szülői felügyeleti jogának megszüntetése érdekében – olvasható a vádhatóság hivatalos oldalán.
Kapcsolódó tartalmak:
Lefejezéssel fenyegette a rendőröket a böszörményi őrjöngő, karddal súlyos sérülést okozott
Újabb rendőrtámadás: A brutális őrjöngésnek a TEK vetett véget
Súlyosan megsérült egy rendőr Debrecennél, mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre
Újabb durva dolgok derültek ki a rendőrgyilkosról - videóval
Megszólalt a rendőrgyilkos ügyvédje, megdöbbentő, hogy miket mondott

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen