
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Májusban nagy munkába vetette bele magát Vitányi Judit, párjával közös lakásuk felújításán dolgoznak.
Az átmeneti kellemetlenségek természetesen elkerülhetetlenek, volt, hogy hónapokig egy hálószoba volt a teljes életterük. Rengeteg türelmet tanul viszont a műsorvezető a munkálatok során, mindig is nehezen bírta a port és a rendetlenséget, most viszont rákényszerült, hogy elviselje.
Ilyen körülmények között jól esett kicsit kimozdulni otthonukból, Vitányi Juditot pedig vőlegénye egy utazással lepte meg. Fogalma sem volt arról, hová mennek, egyedül a szabadságát kellett kivennie, a többit kivétel nélkül a párja intézte.
Hogy a célállomás a Maldív-szigetek, sajnos idő előtt kiderült, ugyanis egy reptéri alkalmazott a poggyászok elvételénél – mit sem sejtve a meglepetésről – lelőtte a poént. A műsorvezető szerint ez a „nyaralás” végre teljesen más volt a többitől, ugyanis a rájuk jellemző jövés-menéssel ellentétben most valóban pihenéssel teltek a napok - mesélte a szerdai Mokkában.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát