Meghalt egy gyerek is, újabb részletek derültek ki a kiszombori balesetről - videóval

A teljesen egyenes úton váratlanul áttért a szembe sávba, ekkor karamboloztak.

Fotók: MTI/Donka Ferenc

Szombat délelőtt Kiszombor közelében frontálisan ütközött két autó. Mindkét kocsi totálkáros lett, több ajtót is a tűzoltók vágtak le, öten a roncsokba szorultak.

A fekete osztrák rendszámú Peugeuotban kinyílt és véres lett a légzsák. Egy 40 év körüli nő volt a sofőr, vele utazott 15 éves fia, mindketten szörnyethaltak. A másik autóbán egy 13 éves gyerek és két férfi ült, akik túlélték a karambolt, kórházba vitték őket.

Az ütközésben még egy férfi szenvedett könnyebb sérüléseket. A két autóban több kutyát is szállítottak, őket átadták az állatvédőknek.

Somogy vármegyében Nagyatád és Lábod között pedig félfrontálisan ütközött két kocsi szombat. Az egyik autó sofőrjét szintén a tűzoltók mentették ki.

Úgy tudjuk az egyik kocsi egy kanyar után áttért a szembe sávba ekkor csapódott a másiknak. Mentőhelikoptert is riasztottak a balesethez, azonban a szabályosan közlekedő sofőr, egy 83 éves asszony életét már nem tudták megmenteni.

Egy 30 év körüli nő pedig mellkas zúzódásokat szenvedett őt helyszíni ellátás után kórházba szállították a mentők.

A rendőrség vizsgálja a balesetek körülményeit.

2024. július 14. 07:33
Lezuhant egy siklóernyős Csolnokon
A helyszínre mentők és tűzoltók is érkeztek.
Vonatok tetején ugráltak gyerekek Berettyóújfalun, egyikük kis híján belehalt
A tinédzser életveszélyes áramütést szenvedett, majd a földre zuhant.
Belefulladt a medencébe egy ötéves Hévízen, a tömeg egy emberként küzdött az életéért
A kicsi játék közben esett a vízbe, úszni viszont nem tudott.
Ikonikus zsűrivel indul a Sztárban sztár All Stars
Az ország házibulija a premier hétvégén egyből dupla élő show-val indul, szeptember 7-én és 8-án, szombaton és vasár...
Szakértők szerint a jó párkapcsolat nem a szerencsén múlik, de már megvan a "titkos összetevő"
A legtöbben akkor fordulnak szakemberhez, ha már nagy a baj, pedig egy kis odafigyeléssel megelőzhető a legtöbb párk...
Meghalt egy ember Lajosmizsénél, megrendítő szerencsétlenség történt
Mentők és tűzoltók rohantak a helyszínre.
Szifiliszes prostituált támadt rá 72 éves kuncsaftjára
Az idős áldozatot teleszkópos gumibottal verték össze.
Megkéseltek egy futárt este, már hiába küzdöttek érte a mentők
A rendőrség bízik benne, hogy előkerülhet egy felvétel az embertelen gyilkosságról.
Megbotlott, majd ráesett a beindított láncfűrészre egy favágó Turcócnál
A helyszínre mentőhelikopter érkezett.
Szinte belehalt a fájdalomba Szabó Zsófi, élete legkeményebb időszakáról vallott
Ma már kicsit könnyebben beszél arról, amikor végleg magára maradt.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.