
Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét
Azóta ugyan eltelt néhány nap és a zajok megszűntek, de semmilyen információ nem derült ki arról, mi okozhatta a dörrenéseket.
A vármegyei lap ezúttal felkereste a rendőrséget, hátha megnyugtató válasszal tudnak szolgálni az eset kapcsán.
Néhány alkalommal érkezett hanghatással kapcsolatos bejelentés: jellemzően ezek petárdázásról szóltak, illetve 1-2 esetben autók hangos kipufogójára panaszkodtak a bejelentők. A rendőrség minden bejelentést követően a megadott helyszínre ment, és szükség esetén intézkedett. A „robbanásszerű hangokkal” kapcsolatosan nem érkezett bejelentés
– nyilatkozta a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Beszámolók szerint azonban a robbanások hangosabbak voltak, mint egy petárda, inkább villámcsapáshoz hasonlítottak.
A rejtélyes zajról szóló posztok alatti kommentek alapján az ott élők korábban már tapasztaltak hasonlót. Az akkori durranások a Kecskeméti Termostar Hőszolgáltató Kft.-től jöttek.
A társaság viszont az ünnepek alatt és után zárva volt.
A levelében említett hanghatások teljes mértékben függetlenek vállalatunk tevékenységétől
- válaszolt a vég a lap megkeresésére.

Mérgezés miatt hívták vissza egy népszerű boltlánc termékét

Rémálom egy családi ház udvarán - versenyt futottak az idővel Terényben

Felmérés bizonyítja: fontos mutatóban produkál egyre kiválóbb számokat Magyarország

Fehérbe borult az ország – lenyűgöző képek érkeztek

Fehérbe borult a Liszt Ferenc reptér - Megszólalt a Budapest Airport

Összeveszett testvérével, ezért felgyújtotta a lakrészét, amiben aludt

Furgonnal ütközött, majd szörnyethalt egy autós Nyárlőrincnél

Nyomozónak adta ki magát, 4 milliót csalt ki egy 81 éves nőtől

A napokban érkeznek a megemelt fizetések - több millió munkavállaló és gyermekes család kap magasabb összeget

Kinyitotta a csomagot, és ellopott 1,5 milliót a berettyóújfalui postás

Zebrán és járdán akart gázolni egy nő Győrben

Videóhívásban közvetítette tacskói bántalmazását, súlyos büntetés vár rá