
Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma
Szörnyű gyilkosság helyszínére riasztották a rendőröket csütörtökön Londonban. A 47 éves Nadja de Jagerre és két gyermekére, a kilencéves Alexanderre és a hétéves Maximusra holtan találták rá a saját otthonukban.
A rendőrség közleménye szerint a nő megfojtotta mindkét gyermekét, majd magával is végzett.
Az egész szomszédság gyászba borult a történtek miatt. "Teljes sokkban vagyok" - mondta a Daily Mail-nek az egyik lakó.
A szomszédok a nőt úgy jellemezték, mint akinek a gyermekei voltak az elsők, azonban nagyon távolságtartó volt a környéken élőkkel.
"Nyáron a fiúk boldogan játszottak a kertben. Isten tudja, mi történt. Néhány héttel ezelőtt úgy tűnt, hogy elköltöznek. Leszedte a függönyöket, és kidobott egy rakás régi játékot. Aztán minden visszatért a normális kerékvágásba" - árulta el az egyik szomszéd.
A nyomozás jelenleg is folyamatban van, a boncolást már megkezdték, a hozzátartozókat pedig értesítették.
Korábbi cikkek:
Újabb horror: Megszülte, majd földhöz vágta babáját egy borsodi óvodai dajka
Sokkoló, két csecsemőjét is megölhette egy nyíregyházi asszony

Megsokszorozódott a kongói bányaomlás halálos áldozatainak száma

Hajmeresztő videón a reptéri ámokfutás, a hatóságoknak kellett közbelépni

Folytatódik a kegyetlen kényszersorozás Ukrajnában, újabb megrázó videó látott napvilágot

Fizetőssé vált a Trevi-kút, már több ezren váltottak jegyet

Lezuhant egy repülőgép Oroszország déli részén – többen meghaltak

Női holttestet találtak egy szemetesben, fia végezhetett az áldozattal

Rendkívüli hadiadóval indít a Tisza EPP-s testvérpártjával az új holland kormány

Afgán férfi erőszakolt meg egy 12 éves kislányt a játszótéren

Megölte és feldarabolta terhes nővérét egy férfi

Megkéselte barátnőjét, komótosan lezuhanyzott, azután hívta a segélyhívót

Európa készül a háborúra, de a társadalmak többsége még mindig békeidőben él

Szélsőbaloldali tüntetők romboltak Torinoban, brutálisan rátámadtak a rendőrökre