
Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon
Az olasz szakember pénteken délután, a magyar sajtó képviselőivel tartott online beszélgetésen fejtette ki véleményét a nemzeti csapatról, illetve beszélt többek között a Nemzetek Ligájában mutatott bravúros teljesítményről, valamint arról, hogy a csoportban elfoglalt első hely ellenére továbbra sem az elsőségre gondol, sokkal inkább arra, hogy az együttes szeptemberben bennmaradjon az NL legfelső osztályában.
"Már a kinevezésemkor is tetszett a +Csak együtt+ szlogen, és azt hiszem, éppen ez az, ami tökéletesen illik a csapatra" - jegyezte meg a szakember, aki jelenleg Siracusában ünnepel és pihen a családjával, majd onnan visszautazik Nápolyba, Magyarországra pedig várhatóan július második felében tér vissza.
Rossi a júniusi négy mérkőzésen megszerzett hét pontot fantasztikus és váratlan eredménynek nevezte, mint megjegyezte, ha valaki előzetesen azt mondta volna neki, hogy ennyi pontja lesz a válogatottnak az angolok elleni két, illetve a németek és az olaszok elleni egy-egy mérkőzés után, akkor azt elmeorvoshoz küldte volna kivizsgálásra. A sikerek ellenére a szeptemberi utolsó két fordulóval, a németországi és az olaszok elleni hazai meccsel kapcsolatban sem akart találgatásokba bocsátkozni, vagy pontokról beszélni. A legfontosabbnak azt nevezte, hogy úgy tudjon teljesíteni a válogatott, hogy az NL következő kiírásában is a legjobbak között legyen. Ahogy fogalmazott, ha ez sikerül, az csodálatos eredmény lesz, mivel egyúttal azt is jelenti majd, hogy nem a magyar, hanem az angol, az olasz vagy a német csapat esik ki.

A negyedik fordulóban elért angliai 4-0 szerinte összevethető az Aranycsapat 6-3-as sikerével. Mint hangsúlyozta, a két csapatot nem lehet összemérni, a mostani gárda nem a legendás Aranycsapat, de az eredmény hasonló jelentőséggel bír, olyan siker, melyet sokáig fognak emlegetni.
Az olasz tréner elárulta, hogy a sikerek után sok megkeresést, ajánlatot kapott. Méghozzá anyagi szempontból nagyon kedvező ajánlatokat, olyan válogatottól is keresték, mely a világranglistán a magyar előtt van. Igaz, azt is hozzátette, hogy a rangsor szerinte nem tükrözi az elért eredményeket, az angolok kétszeri legyőzése, valamint a németek elleni döntetlen után ugyanis csak három helyet lépett előre, a 37. pozícióba a magyar együttes.
"Mindenhonnan kerestek, csak Olaszországból nem hívtak, persze a családomon kívül" - mondta a kapitány, hozzátéve, hogy egy éve az Európa-bajnokság után is hasonló volt a helyzet. Rossi leszögezte, hogy minden megkeresésről azonnal értesíti a magyar szövetséget, mert számára nagyon fontos, hogy korrekt és lojális maradjon, így "ha a közeli jövőben, vagy később történik valami, az nem fogja váratlanul érni az MLSZ-t".
Rossi a magyar bajnokságról is kifejtette a véleményét. Mint mondta, az elmúlt években az OTP Bank Liga színvonala javult, egyértelműen emelkedett, még úgy is, hogy szerinte néhány éve jobb képességű külföldiek szerepeltek a pontvadászatban.
MTI/Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kiemelten razziát tart a rendőrség az utakon

Brutálisan kivégezte anyját, miután hazament egy fesztiválról

Látványos együttállás lesz látható június elején

Sietett a postás, két gyorshajtás követett el egy napon

Leszakadt egy repülő ajtaja felszálláskor Nyíregyházán, nyilatkozott egy utas

Videón, ahogy egy autó szélvédőjére csapódik egy motoros Csongrádban

Busz ütött el egy nőt Hatvanban

Baltával támadt a 18 éves őrjöngő a futárra Újbudán

Saját bajtársuk életéért küzdöttek a mentők: vezetés közben lett rosszul

Kisgyereket és édesanyját gázolt el egy ittas autós Győrben

Szexuális erőszak, bántalmazások – gyermeknevelőkre csapott le a rendőrség

Több lövés is eldördült, kések villantak Csepelen