
Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat
A lap több forrásból is úgy értesült, hogy Magyar Péter 2024. március 15-ei rendezvényét olyan személyek biztosították, akik Köves Zoltánhoz kötődnek. Köves a biztonsági szakma jól ismert, számos baloldali kötődéssel rendelkező szereplője korábban, 2022-ben a hatpárti ellenzéki összefogás kampányában két cégével is megbízásokhoz jutott,
a vállalkozó érdekeltségeihez a Nemzeti Információs Központ részjelentése alapján a Korányi-féle amerikai kör dollárjainak egy része ért oda.
Gurultak a dollárok a DatAdattól és Márki-Zay mozgalmától is
Az egyik ilyen cég a személybiztonsági tevékenységet végző Parter Event Kft., a 2024-ben 26 fővel működő vállalkozást Köves még 2017-ben alapította. A kft ellen 2018 óta minden évben indult végrehajtási eljárás, legutóbb egy 2023 júniusában, ami azonban még 2023 szeptemberében lezárult.
Köves érdekeltségi körébe tartozik emellett az ingatlanok bérbeadásával, illetve üzemeltetésével foglalkozó RAS-FEL Kft. is. A Nemzeti Információs Központ részjelentése szerint a guruló dollárokból utalások érkeztek a Parter Eventnek a 2022-es országgyűlési választásokat megelőzően a Márki-Zay-féle MMM-től és a Bajnai Gordon-féle DatAdattól is, míg a másik cég az utóbbi forrásból kapott megbízást.

Fotó: MTI/Lakatos Péter
Sorjáznak a baloldali kapcsolatok
Az elmúlt években a Parter Event Kft.-t számos baloldali vezetésű önkormányzat is megbízásokkal látta el,
például 2020-ban az újbudai DK-s helyhatóság bízta meg a balliberális ARC-kiállítás őrzésével. Emellett 2021 óta szerződésben állnak a szocialista vezetésű II. kerületi önkormányzatnál a sportlétesítmények működtetésével foglalkozó céggel, a szerződés tárgya őrző-védő feladatok ellátása. Továbbá a 2021-es TE!Rézvárosi Fesztivál biztonsági feladatainak ellátásával is ők voltak megbízva. Érdekesség: a vállalkozást munkaügyi jogsértés – be nem jelentett foglalkoztatás miatt – meg is bírságolták 2023-ban.
Fontos hozzátenni, Kövesnek a közösségi médiaoldala alapján a dollárbaloldal több politikusa is ismerőse. Így például az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és Török Zsolt, a VII. kerület alpolgármestere, Szűcs Balázs, továbbá a Márki-Zay Péter kampányában kulcsembernek számító Gurzó Ákos, vagy éppen Gér Mihály, a Karácsony-féle Párbeszéd hálózatépítési igazgatója.
A jelek szerint a baloldalhoz számos kapcsolati szállal kötődő vállalkozó megtalálta az utat Magyar Péter mozgalmához is.

Bóka János: Magyar Péter szövetségesei cserben hagyták az európai gazdákat

Dömötör Csaba: a Mercosur-megállapodást úgy hajtják végre, hogy az Európai Parlament nem hagyta azt jóvá, sőt az ügyet bíróságra vitte

Menczer: A Shell-részvényesek nyernek az olajblokádon, engem nem a Shell küldött

Fidesz: a Mercosur-megállapodás végrehajtása merénylet az európai gazdák ellen

Újabb durva ukrán fenyegetés Magyarország energiabiztonsága ellen

A magyarok összezárnak Zelenszkij ellen: elutasítják az ukrán olajblokádot

Ruszin-Szendi Romulusz nem tartja veszélyesnek a háborút, bagatellizálja

Hidvéghi: március 4-ig mindenki megkapja a Nemzeti Petíciót

Szijjártó Péter: Ukrajna teljesen értelmetlen háborújában teljesen értelmetlenül halnak meg a magyar emberek

A Medián segítségével építik fel a tiszás hazugságot

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megkezdődött a katonák kitelepülése a megerősítő őrzés-védelmi feladatokra

Bóka János: elszabadultak az indulatok Brüsszelben, Magyarország kemény lépésre készülhet Ukrajna miatt