
Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó
Magyar Péter „lízingelt” politikai formációja, a Tisza Párt három budapesti polgármesterjelölt indításáról adott hírt az elmúlt 48 órában. Közülük az egyik Lajos Béla, a VII. kerületi LMBTQ egyesület, a Színes Erzsébetváros elnöke.
Akinek a tevékenységét már többször, több alkalommal támogatásáról biztosította David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Nézeteik ugyanis szinte teljesen átfedik egymást.

Bevándorláspárti és LMBTQ-aktivista
Magyar Péter VII. kerületi választottja rendkívül aktív a közösségi médiában, napi rendszerességgel posztol a Facebookon. Harciasan követeli, hogy a migránsok szabadon és minél nagyobb számban - felső határ nélkül - jöhessenek be Magyarországra. Legalább ilyen hangosan követeli a szélsőséges genderideológiával kapcsolatos szokásos téziseket, kiskorúak LMBTQ-propagandájától a nemváltásig.

Egy korábbi bejegyzésében Lajos románul és angolul szólított fel bojkottra azzal a romániai népszavazással kapcsolatban, amely a hagyományos, férfira, nőre épülő család alkotmányos védelméről szólt.

Teljes átalakulás öt nap alatt
Lajos Béla 2023 decemberében először azt közölte, hogy önálló polgármesterjelöltként indul el Erzsébetvárosban a magát „progresszívnek és liberálisnak” mondó Színes Erzsébetváros nevű civil szervezet jelöltjeként. Ezután nyilvántartásba vették Lajost, aki aztán öt nappal később úgy döntött, hogy inkább visszalép, átáll Magyar Péterhez mert nála jobban biztosítva látja az általa képviselt értékek, azaz a migráció melletti kiállás és a genderideológia képviseletét.
Hivatalosan így lett Magyar Péter jelöltje a genderaktivista.

Totális pánik a baloldalon
Karácsony Gergely és baloldali szövetségesei látványosan pánik üzemmódba kapcsoltak Magyar Péter fővárosi polgármesterjelöltjeinek megjelenése után. Ennek fő oka, hogy immáron több közvélemény-kutatás is azt bizonyította, hogy a Magyar-féle Tisza Párt támogatóinak elsöprő többsége a baloldali pártok szavazóbázisából érkezett. Nyilvánvalóan ezért is fontos Magyar Péternek a migráció és a genderideológia melletti kiállás.
„Velem Budapest érdekében csak az nem tud együttműködni, aki nem akar. Ez a Tisza Pártra is érvényes” - fogalmazott Magyar Péternek címzett Facebook-bejegyzésében Karácsony, aki egyértelműen attól tart, hogy a Tisza Párt felbukkanása a baloldali vezetésű kerületek bukását eredményezheti.
Fotók: Metropol

Menczer Tamás több témában is felvilágosította a Partizánt + videó

Kecskeméten is tarolt a Háborúellenes Gyűlés - Orbán Viktor beszéde ismét telt házat vonzott (galéria)

A tiszások menekülnek saját programjuk elől

Ez a fő különbség a baloldali és a jobboldali gazdaságpolitika között

Itt a legújabb felvétel: hatalmasat bukott Kecskeméten Magyar Péter!

Washington a béke eszközének tekinti a befagyasztott orosz vagyont – Európa a legfelső szinten tiltakozik

Orbán Viktor figyelmeztetett: Az európai vezetők eldöntötték, hogy Európa háborúba megy

Orbán Viktor: Civilizációs pusztulás fenyeget

Trump megdöbbentő figyelmeztetése: „Európa húsz éven belül eltűnhet abban a formában, ahogyan ma ismerjük”

Orbán Viktor: A 2026-os választás dönti el a sorsunkat

Menczer Tamás: Nemet mondunk a háborúra, a háborúpárti, korrupt, brüsszeli bürokratákra, a tiszás megszorítócsomagra

Plakátkampány: a Tisza-program veszélyeire figyelmeztetnek