
Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor
A Hal a tortán idei évada tematikus adáshetekkel jelentkezik, azaz minden héten egy-egy gyűjtőfogalom köré szerveződnek a vendégek.
Így színre lépnek A diéta bajnokai, A konyha sztárjai, Akik már egyszer nyertek, a Házasság első látásra főszereplői, és a Trónörökösök, azaz hírességek gyerekei és a Kincsvadászok is.
Napokkal ezelőtt Tilla már Instagram-oldalán is beharangozta, hogy a régiségekért licitáló ítészekkel most ők hódítják meg a konyhát.
Hétfőn Nagyházi Lőrinc, kedden pedig Katona Szandra próbálta meg levenni a vendégeket a lábukról.
Utóbbi házigazda már a rezidenciájával és a benne lévő tárgyakkal elvarázsolta a fiúkat, szőnyeggyűjteménye azonban végképp bámulatba ejtette Tillát.
Legalábbis a műsorvezető igyekezett minél érdeklődőbb lenni a különlegesebbnél különlegesebb műtárgyakkal kapcsolatban.
Ezzel ugyanis lefoglalta Szandrát, amíg Lőrinc, Viktor és Péter elloptak pár tárgyat a házból, amit az est folyamán poénból licitre is bocsájtottak.
A játék ráadásul olyan hitelesen sikerült, hogy Viktor végül azért a tárgyért kapott pénzt, amit Szandrától csent el.
Hal a tortán minden hétköznap este 19 órakor látható a SuperTV2-n!

Gyászol a magyar sport, elhunyt Dávid Sándor

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett