
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
A 10 éves Lily Peters nagynénjét látogatta meg az amerikai Chippewa Falls városában, vasárnap azonban nem tért haza mindössze 4 háztömbnyire lévő otthonába, ezért édesapja bejelentette az eltűnését.A lány holttestét hétfő este találták meg a nagynénje házától nem messze lévő erdős területen a sétaút közelében.
A rendőrség kedden bejelentette, őrizetbe vették a lány feltételezett gyilkosát, aki információik szerint jól ismerte az áldozatot, nem voltak idegenek egymás számára, de több információt egyelőre nem közöltek. A kislány holttestének boncolása folyamatban van, a rendőrség pedig házkutatást tartott az őrizetbe vett fiatalnál – írta meg a CrimeOnline.

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi