
XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak
A SANA katonai forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy az izraeli gépek Libanon légteréből lőttek ki rakétákat. A szíriai állami televízió robbanást jelentett a tartományból.
Izrael az elmúlt években már több száz légicsapást hajtott végre Irán-barát milíciák feltételezett szíriai hadállásai ellen, ám az izraeli hadsereg részéről rendszerint nem kommentálják az ezekről szóló híradásokat.
A péntek hajnali volt az első izraeli légicsapás szíriai területen Joe Biden amerikai elnök szerdai beiktatása óta. A múlt héten szintén izraeli légicsapásokat jelentettek Szíriából, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerint ezekben legalább 57 fegyveres vesztette életét.
A Közel-Keleten az elmúlt hetekben nőtt a feszültség, sokan pedig attól tartanak, a Szíria szövetségesének számító Irán megpróbál bosszút állni azért, mert tavaly januárban amerikai dróncsapás végzett Kászim Szulejmánival, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű elitegységének parancsnokával.
Az OSDH szerint 2020-ban Izrael 39, katonai támaszpontokat, fegyverraktárakat és gépjárműveket célzó légicsapást hajtott végre Szíriában.
Izrael a 2011 óta tartó szíriai polgárháború kezdete óta hajt végre katonai műveleteket az arab országban, elsősorban a kormányerők és az Irán támogatását élvező síita szövetségeseik ellen. Izrael fenyegetésként tekint ezekre a milicistákra, különösen azokra, akik a határának másik oldalán, a megszállt Golán-fennsíkon tartózkodnak.
MTI/A címlapfotó illusztráció

XIV. Leó pápa: megváltozna a világ, ha segítenénk a gyengéknek és az elnyomottaknak

Meghalt John Robertson kétszeres BEK-győztes skót labdarúgó

Lezuhant egy cseh turistákat mentő helikopter a Kilimandzsárón, öten meghaltak

Felgyújtottak Ausztráliában egy hanukát üdvözlő transzparenssel díszített autót

Százezrével veszik nyoma fegyvereknek Ukrajnában, a háborús maffia bizniszel és gazdagodik

Az amerikaiak bekeményítettek: beutazási tilalmat rendeltek el öt európai, köztük egy volt EU-s tisztségviselő ellen

Még a nagypapákat is besorozzák Finnországban

Durva szigor jön a katonai szolgálattal kapcsolatban Németországban

27 évesen meghalt az Európa-bajnok sportoló

Autó hajtott tömegbe egy békés, ünnepi felvonuláson

Terrorista iszlamista szervezeteket támogatott az európai állampolgárok pénzéből a Bizottság

Még 2,3 milliárd eurót küldött gyorsan az ukrán háborús maffia zsebébe az Európai Bizottság