
Drón csapódott be egy romániai panelházba

Riasztó pillanatokat élt át a közönség egy bemutatón az elmúlt hétvégén a kínai Senhszi tartományban.
A Daily Mail által megosztott videó egy utcai show-n készült, amelynek főszereplője egy Unitree G1-es típusú humanoid robot volt. A szerkezet zenére táncolva szórakoztatta a közönséget. Idősek és fiatalok egyaránt látszólag jól érezték magukat, voltak, akik telefonjukkal is rögzítették a látottakat.
A robot egyszer csak színpadias, széles karmozdulatokkal elindult a nézősereg felé. A kordon mellett álló kisfiú, mintha számított volna rá, hogy ebből baj lehet, felemelte a kezeit, de így sem tudta kivédeni, amikor a gép teljes erőből arcába csapott.
A jelenlévők szemmel láthatóan megdöbbentek, a személyzetnek pedig arrébb is kellett tessékelnie a megbokrosodott robotot. Szerencsére komolyabb sérülést senkinek sem okozott.

Drón csapódott be egy romániai panelházba

WHO: tizenháromra emelkedett az óceánjáróhoz köthető hantavírusos esetek száma

Újabb földrengés volt Horvátországban

Tűz ütött ki egy kóser szupermarketben London jórészt zsidók lakta Golders Green negyedében

Drogcsempész hajóra mért csapást az amerikai hadsereg, egy terrorista meghalt a támadásban

Vegyianyag szivárgás történt egy papírgyárban az Egyesült Államokban

Kukásautó ölt meg egy hajléktalan nőt, a kukások csak úgy ott hagyták

Halálos tragédia, tinik repültek ki egy autóból - Fotó

Holttestet találtak a Dunában, kiderült, ki az áldozat

Tíz hónapos kisbaba rekedt egy parkoló autóba, videón a mentőakció

Hat napnyi pokol: sokkoló vallomást tett az emberrablás túlélője

Napernyő végzett egy asszonnyal, miközben a férjével vacsorázott