
Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert
Latorcai Csaba a Miskolci Nemzeti Színházban arról beszélt, hogy zavaros időket élünk, zavaros ideológiák, békétlenség és ezzel együtt "a halál kultúrája által táplált" jövőtlenség uralkodik Európa felett, amely korábban szebb időket élt meg.
Ez a káros és romboló kultúra beszivárog a mindennapi életünkbe, nemzeteket és népeket fordítva egymás ellen - fűzte hozzá.
Az államtitkár kijelentette: kihívásokkal teli időben kell betöltenünk az Európai Unió "megtisztelő és kiemelkedően fontos elnökségét".
Megjegyezte azt is, hogy szinte egyedül Magyarország áll ki a béke szükségessége mellett.
Latorcai Csaba leszögezte, akik nemzeti és keresztény alapokon próbálják az agóniából kivezetni és újjászervezni a kontinens életét, azok háborúpárti gyűlöletrohammal találják magukat szemben. "Magyarország egy ilyen helyzetben vette át július elsejétől az Európai Unió tanácsának elnökségét" - emelte ki az államtitkár.
Kitért arra: a magyar elnökség célja az, hogy a tagállamokkal közösen dolgozva tegyék újra naggyá Európát. Aláhúzta, a kormány meggyőződése, hogy erős, önvédelmi reflexeit visszanyerő és azt következetesen megtartó Európára van szükség, ami a békésen együttműködő, de államainak szuverenitását megtartó közösségre épül. Mindennek a fundamentuma az a keresztény hit és kultúra, aminek életképességére az évezredes történelmi értékek szolgálnak bizonyítékul - tette hozzá.

Kijelentette, a történelem ismét választás elé állítja a nemzetet. Szerinte megmaradásunk mellett egész Európa jövője a tét. A lelki, szellemi és morális megújuláshoz bátorságra, bölcsességre és szilárd hitre van szükség - mondta Latorcai Csaba.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal ünnepségén Alakszai Zoltán főispán megköszönte a mintegy kétezer-hatszáz munkatárs munkáját. Azt mondta, ők az állampolgárok és a haza érdekét szolgálják.
Hangsúlyozta, Szent István király intelmei ma is olyan erkölcsi és kormányzati alapelveket tartalmaznak, amik irányt mutatnak a kormánytisztviselők számára.
Elmondta azt is, hogy a kormányhivatalokban dolgozók évente 2,2 millió hatósági döntést hoznak a jogszabályoknak megfelelően.
A rendezvényen Alakszai Zoltán főispáni elismeréseket adott át.
MTI/Fotók: MTI/Vajda János

Magyar Péter miniszterelnök-helyettesnek nevezte ki Ruff Bálint minisztert

Kinevezte a közigazgatási államtitkárokat Sulyok Tamás

Magyar Péter: a kegyelmi ügy dokumentumaiból kiderül, hogy Varga Judit nem támogatta K. Endre kegyelmét

Magyar Péter távozásra szólította fel a Kúria elnökét

Kelemen Ágnes környezetgazdász lesz a vízügyi és klímapolitikáért felelős államtitkár

Magyar Péter személyesen mutatta meg a sajtónak a Karmelita kolostor épületét

Orbán Viktor is eladományozza végkielégítését

Magyar Péter: erre a hétvégére beteltek a helyek a kormányzati épületek látogatására

Gajdos László: az azbesztmentesítés nem tűr halasztást, a legfontosabb az emberek egészségének védelme

Magyar Péter: a miniszterelnök székhelye Budapesten, az Alkotmány utcában lesz

Megalakul az új kormány, ülést tart a parlament, esküt tesznek a miniszterek

Bemutatta a kormányszóvivőket Magyar Péter