Különleges versenyruhát bocsát licitre az F1 magyar főorvosa

Saját maga által viselt és a címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája által is aláírt versenyruhát, valamint sisakot és kesztyűt bocsát licitre Hetzman T. László, a Forma-1-es autós gyorsasági vb-sorozat állandó magyar főorvosa.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi delegáltja a július 21-én sorra kerülő 39. Magyar Nagydíj apropóján, az SOS Gyermekfalvak által bocsátja árverésre a különleges relikviákat, melyeket a tavalyi idény során használt, így azok az összes F1-es versenyhelyszínt megjárták.

Az SOS Gyermekfalvak hétfői közleménye szerint Verstappen a magyar főorvos személyes felkérésére dedikálta a ruhát, a sisakot, valamint a kesztyűt.


"Amikor tehettem, korábban is támogattam a rászoruló gyermekeket, s mivel néhány hónapja magam is édesapa vagyok, még inkább érzem ennek a fontosságát. Nagyon boldog vagyok, hogy ez a licit az FIA támogatásával megvalósulhat és bízom abban, hogy az SOS Gyermekfalvak révén sok gyermeknek tudunk ezzel segíteni" - nyilatkozta Hetzman T. László.

A felszerelésre már lehet licitálni a https://www.sos.hu/forma1/ webcímen.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjat a július 19-20-21-i hétvégén rendezik a Hungaroringen.

2024. július 08. 11:39
A nyilvánosságra került videó egy kiképzőtáborban készült.
Magyar Péter és Ukrajna uniós tagsága is megosztja a Tisza Párt szimpatizánsait.
Ukrajna háborúban álló ország, de ez nem jogosítja fel mindenre. Az ukránoknak nincs joguk a kényszersorozás során e...
Callcentert üzemeltetett egy budapesti börtönből egy férfi, aki egy nyereményjátékot ajánlva hívogatta az embereket ...
Mikrogravitációs körülmények között az izmok és a csontok tömege csökken, emiatt a testmozgás az űrben legalább olya...
Egy szegedi nő éppen a vihart filmezte, amikor a kamerája előtt lerepült az egyetem egész teteje. A döbbenetes felvé...
family
Gördeszkabemutató és egy bohóc szórakoztatta a gyerekeket Karcagon. A városban az új gördeszkapálya és játszótér áta...
Továbbra sem tudnak jelölteket állítani Magyar Péterék, ez derült ki a Tisza Párt nagykanizsai kongresszusán. A párt...
Elítélték azt a férfit, aki Debrecenben áthajtott egy út szélén fekvő férfin majd segítségnyújtás nélkül tovább ment...