
Hivatalosan is kihirdette a kormány a rezsistopot – itt vannak a részletek
Tisztázzunk néhány tényt Ilaria Salis ügyével kapcsolatban - kezdte bejegyzését Kovács Zoltán.
Kifejtve, hogy február közepe óta Ilaria Salis édesapaja, Roberto Salis az európai médiát járja, mondván, hogy "aggódik" lánya biztonságáért, amíg Magyarországon van. Ezért házi őrizetet kértek Olaszországban, amiről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy "erről majd a bíróság dönt, ami egy független szerv".
Múlt csütörtökön a budapesti bíróság elutasította Salis házi őrizetre vonatkozó kérelmét, mondván, fennáll a veszélye annak, hogy elszökik vagy bujkálni fog. Az ügyészek most 11 év börtönbüntetést kérnek rá.
Miért van ez? - tette fel a kérdést az államtitkár. Megadva a választ is. Mint hangsúlyozta, azért, mert megalapozott a gyanú, hogy Ilaria Salis két antifasiszta társával azzal a céllal utazott Magyarországra, hogy ártatlan embereket verjenek meg Budapest utcáin. Közben az olasz média mindent megtett, hogy Salist mártírként állítsa be.
Megdöbbentő, hogy Olaszországból próbálnak beleszólni egy magyar bírósági ügybe
- mondta Szijjártó Péter körülbelül egy hónappal ezelőtt. A cselekmény előre megfontolt voltát kiemelve leszögezte, hogy "ez nem egy hóbortból elkövetett bűncselekmény volt, hanem egy jól átgondolt, tervezett erőszak. Majdnem embereket öltek meg Magyarországon, és most mártírként ábrázolják”.
Kovács Zoltán most hangsúlyozta, világossá kell tennünk, hogy senki, semmilyen szélsőbaloldali csoport nem tekintheti Magyarországot valamiféle bokszringnek, ahová jönnek és azt tervezik, hogy agyonvernek valakit.
"És nem, semmilyen közvetlen megkeresés az olasz kormánytól (vagy bármelyik nagy médiumtól) a magyar kormányhoz nem fogja megkönnyíteni Salis ügyének védelmét, mert a kormány, mint minden más modern demokráciában, nem rendelkezik a bíróságok felett" - emelte ki az államtitkár.

Hivatalosan is kihirdette a kormány a rezsistopot – itt vannak a részletek

Orbán Viktor két településen is tárgyalt

Menczer Tamás: „Bábfigurák vagytok, Peti!”

Menczer Tamás: A tét óriási, nézd meg és vegyél részt a nemzeti petícióban!

Kormányszóvivő: Brüsszel Ukrajnáért háromszorosára is emelné a magyar családok rezsijét

Czepek Gábor: a rezsistop minden fogyasztóra azonos feltételekkel vonatkozik

Dömötör Csaba: a Fidesz EP-delegációja a Mercosur-megállapodást ellenző módosító indítványt nyújt be

Volt lengyel igazságügyminiszter: Magyar Péter a globalisták jelöltje, semmi jót nem hozna Magyarországnak a győzelme

Szijjártó Péter megmondta, kinek a győzelmével fog végződni az ukrajnai háború

A Tiszából kiugrott szakértő: adóemelésekre és megszorításokra készül a Tisza, de ezt a választásokig el akarják titkolni

A tiszások az adóemelések, megszorítások miatt bujkálnak, az ellenzéki lap is meglepődött

Nacsa Lőrinc: a baloldalnak semmi nem elég