
Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról
Ahogy az Index beszámolt róla, Magyar Péter május 5-re, éppen anyák napjára hirdette meg következő tüntetését. A debreceni eseményről Kósa Lajost kérdezte a 444.
A Fidesz alelnöke tuskóságnak nevezte, hogy a Tisza Párt alelnöke anyák napjára szervez demonstrációt. Mint mondta, az ötlet „a normális gondolkodás teljes hiányát” jelzi. Szerinte Magyar Péterben „semmi normális gesztus nincs, ami jól jellemzi a személyiségét is”.
Hozzátette, normális esetben az emberek születésnapon sem tartanak gyászünnepséget, ahogy október 6-án sincs örömparti. Magyar Péter helyében inkább venne egy csokor virágot a volt feleségének, Varga Juditnak, mert bármi történt, csak „szült neki három gyermeket”.
Kósa Lajos nem ért egyet azzal, hogy a Tisza Párt alelnöke egy jobbközép erő lenne.
Magyar Péter egy tőrőlmetszett ballibsi, baloldali ellenzéki erő, nem is tőlünk veszi el a szavazatokat
– fejtette ki a Fidesz alelnöke.

Fotó: MTI/ Vasvári Tamás
Hozzátette, Magyar Péter személye leginkább a Demokratikus Koalícióra, Gyurcsány Ferencre és a Momentumra veszélyes, nem a Fideszre. Kósa Lajos szerint Magyar Péter legalább annyira jobboldali, mint Márki-Zay Péter.
Arra a kérdésre, miért szerepel egy hirdetésben a Demokratikus Koalíció elnöke és Magyar Péter, arról Kósa Lajos elmondta, a Tisza Párt elnöke pont olyan, mint Gyurcsány Ferenc. Úgy látja, a közös pont a két politikusban, hogy külföldről fizetik őket.
Megjegyezte, „akinek egy kicsi esze van, az tudja, hogy Magyar Péter egy olyan csávó”, aki titokban, zsarolási céllal hangfelvételt készített a saját feleségéről. Mint mondta, ezt nem a Fidesz találta ki, és „az iPhone-nak a gombját nem Rogán Antal nyomogatta az asztal alatt”. Kósa Lajos szerint „a legvadabb összeveszés alatt sem csinál ilyet az ember”.
Magyar Péter nagy létszámú tüntetését nem kormány-, hanem ellenzékváltó hangulatnak tartja. Véleménye szerint ilyenkor örülnek egy olyan messiásnak, mint a Tisza Párt alelnöke. Hozzátette, a politika egy hosszútávfutás, Magyar Péter viszont még egyetlen választást sem élt át.

Magyar Péter szerdán Brüsszelben egyeztet az uniós források hazahozataláról

Orbán Viktor visszaadja mandátumát, Gulyás Gergely lesz a Fidesz frakcióvezetője

Új alaptanterv, szabad tankönyvválasztás, fokozatosan megszűnő tankerületek – ez az új oktatási miniszter programja

Ritka, de nem példa nélküli egy fogyatékossággal élő miniszter

Meddig jár személyi védelem a leköszönő állami vezetőknek?

Bejelentette oktatási miniszterét Magyar Péter

Így dolgoztak az országgyűlési képviselők a most záruló parlamenti ciklusban

Újabb két minisztert nevezett meg Magyar Péter

2030-ra lehet eurónk? Mutatjuk az ehhez kellő feltételeket

Kiderítettük! Ez utasította vissza a leendő magyar miniszterelnök

Elmozdítják a Szent Koronát, ez áll a háttérben

Újabb két miniszterét nevezte meg Magyar Péter