Korona került Polyák Lilla fejére, férje osztotta meg a hírt

Büszkesége határtalan.

Gömöri András Máté ismét bebizonyította, hogy nemcsak a színpadon, hanem a fitneszvilágban is megállja a helyét. Örömmel osztotta meg követőivel vasárnapi Instagram-bejegyzésében, hogy legutóbbi versenyén két kategóriagyőzelem mellett, bezsebelte az Abszolút bajnoki címet is.


A díjjal egy korona is járt, amit a versenyző szívmelengető módon így kommentált:

Amikor megláttam, hogy az Abszolút bajnoki címmel egy korona jár, azt mondtam Lillának, hogy azt a Te fejedre tesszük, mert az én királynőm vagy!

A megható vallomás után a sportoló humorral fűszerezte a történet végét: míg Lillát megkoronázták, ő maga egy doppingteszttel gazdagodott.

A házaspár ezzel ismét példát mutat arról, hogy egymás támogatása a legfontosabb, legyen szó versenyről vagy az élet bármelyik másik területéről.

Borítókép: Gömöri András Máté Instagram-oldala

2025. június 22. 14:51
Az izraeli hadsereg csapást mért Dél-Libanonban az Irán-barát Hezbollah egyik állására
Az izraeli hadsereg szombaton közölte, hogy az éjszaka folyamán csapást mért a dél-libanoni Nakura térségében az Irá...
Donald Trump a levegőbe küldte az „ítéletnapi gépet”
Az Egyesült Államok egyik legféltettebb katonai eszköze, a Flying Pentagon becenéven ismert E–4B Nightwatch kedd est...
Elsüllyedése után tíz hónappal felszínre hozták a Bayesian szuperjacht roncsát
Tíz hónappal az elsüllyedése után felszínre hozták a mélyből a Bayesian nevű, elsüllyeszthetetlennek mondott szuperj...
Felforrósodott kocsiban hagytak egy gyereket, három óra elteltével talált rá ittas apja
A gyerek apja betért a fodrászhoz, utána pedig a pohár fenekére nézett.
Erdőtűz pusztít Horvátország adriai partvidékén, Splittől délre, turistákat is evakuálnak
Kiterjedt erdőtűz pusztít Horvátország adriai partvidékén, a Splittől mintegy 30 km-re délre fekvő Pisaknál és Marus...
Láthatatlan lopakodókkal támadtak
Az egyik legmodernebb, B2 Spirit bombázókkal támadta az amerikai légierő Irán nukleáris létesítményeit. Trump elnök ...
Tömegeket vonzott a Múzeumok Éjszakája
Tűzön ugorhattak át és szablyával vívhattak a látogatók Egerben, a Múzeumok Éjszakáján. Gyulán táncversenyt rendezte...
Tombol a kánikula és az aszály
Jövő héten megérkezik az első nagy hőhullám idén nyáron, csütörtökön akár 40 fok is lehet. Már vasárnap is nagyon me...
Több százezret is kereshetnek a diákok
Informatikai munkával kereshetnek legjobban a diákok, de a legtöbben pincérkednek vagy irodai munkát vállalnak. Akár...
Őrjöngött és kirabolta a 85 éves boltost
Berontott egy boltba, tört-zúzott és pénzt követelt az idős tulajdonostól egy nő Nyíregyházán pár napja. A támadó és...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.